Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Inter: Icardi túl sokat kér – Irány a Barca?

Néhány nap, és már a huszonhatodik életévét tölti be Mauro Icardi, aki ezzel a lehető legjobb focista korba fog belépni. Az argentin válogatott karmestert eddig azonban igencsak elkerülték a sikerek az Internél, pedig már 2013 óta igyekszik megugrani a lécet.

Azonban hiába Icardi kimagasló és vitathatatlan tehetsége, a korábbi ígéretek ellenére az Internazionale nem tudott olyan erősítéseket végrehajtani a transzferpiacon, ami akár csak bizakodásra adhatott volna okot a Serie A-ban, vagy a nemzetközi porondon.

Az tudva levő, hogy Icardi szereti a milánói együttest, ahogy őt is a szurkolók. Azonban a dél-amerikai légiós már szeretne trófeákat is nyerni, amire az érte már régóta epekedő FC Barcelonában remek lehetősége lenne. Állítólag a nyáron jó esélyekkel fog pályázni a katalán sztárcsapat Icardi kegyeiért, lévén kezd megromlani az Inter vezetősége, és a játékos képviselete között. A hírek szerint Beppe Marottaék legfeljebb 7 millió eurós szezononkénti fizetést tudnak biztosítani a csapatkapitánynak, míg ő és menedzsere (aki egyben a felesége is, Wanda Nara személyében) minimum 10 milliót szeretnének kicsikarni az illetékesektől.

Icardi jelenlegi szerződése 2021 nyaráig érvényes az Interrel.