Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Egyre nagyobb a Spurs bevásárló listája

Az utóbbi két átigazolási szezon és a Tottenham finoman szólva sem voltak jó “barátságban”, ugyanis a londoni csapat nem jeleskedett az erősítésekben, ám úgy fest ez most nyáron megváltozhat. 

Ugyanis angol sajtóértesülések szerint Mauricio Pochettino és a stábja egész komoly “bevásárlási listát” írt össze a vezetőség felé.

Ennek a listának pedig az élén szerepel az Inter elvágyódó horvát sztárja, Ivan Perisic. A hírek szerint ő lesz az első számú  kiszemelt, mindenki más ügye csak ezután kerül terítékre.

A “listán” ott van még két szemtelenül fiatal PL tehetség is, a Bournemouthos, David Brooks és a Leicester Citys, James Maddison személyében.

Ám itt nem áll meg a felsorolás, ugyanis a PSG-s középpályásnak, Adrien Rabiotnak a helyzetét is “monitorozni fogják, valamint Carlos Soler a Valenciából és az Ajaxos, Donny van den Beek is képben van.

Nagy kérdés ezekből ki(k) fognak megvalósulni és, hogy tényleg látunk-e egy aktív átigazolási időszakot a Spurstől a “kihagyás” után.