Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Real Madrid: ha kirúgják Sarrit a Chelsea-nél, Hazard költözik

Már-már hűségeskünek tekinthet nyilatkozatot adott a Chelsea belga vezéregyénisége, Eden Hazard a minap. A londoniak kulcsembere Maurizo Sarri maradása mellett tört pálcát, ám könnyen lehet, hogy a hóbortos menedzser-váltogató Roman Abramovics másként gondolkozik…

Egészen elképesztő formahanyatlást produkál az elmúlt időszakban a Chelsea, sorra szenvedik el a méretes zakókat a bajnokságban. Igaz, néha a jó eredmények is be-becsúsznak. Az egyelőre meglátszik, hogy Sarri mester szezon elején kitalált formációi, taktikái mostanra már nyitott könyvnek számítanak a jól felkészült ellenfelek számára. A kérdés csak az, hogy a világ egyik legjobb keretével gazdálkodva meddig kap még időt az olasz szakember a megújulásra? Ugyanis ha záros határidőn belül nem kezdenek el újra jönni az eredmények, és mondjuk tartósan kiszorulnak a legjobb négy közül a Premier League-ben, akkor szinte garantálható az edzőcsere a Stamford Bridge-en.

A spanyol lapok pedig már szinte tűkön ülve várják Sarri kirúgását, ugyanis szerintük ez szinte garantálná egy újabb topjátékos LaLigaba szerződését. Nevezetesen Eden Hazard unhatja majd meg a bizonytalanságot a Chelsea-nél, és fogadhatja el végre az érte már évek óta epekedő Real Madrid érdeklődését.

Onnantól kezdve pedig már csak a „Kékeket” kell meggyőzni, akikhez még 2020 nyaráig köti szerződés Hazard-t.