Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Manchesteri “belharc” a Lyon középpályásért

Nem csak a pályán hanem az átigazolási piacon is újabb fejezetéhez érhet a manchesteri belharc, ugyanis mind a United, mind pedig a City is “játékba” száll a Lyon kulcsemberéjért. 

Aki nem más mint Tanguy Ndombélé. Angol sajtóinformációk szerint Pep Guardiola első számú kiszemeltje lesz a nyáron a francia válogatott középpályás, ám a hírek szerint a “Vörös Ördögök” is harcba szállnak érte.

Jean-Michel Aulas a Lyon köztudottan kemény természetű elnöke, azonban az értesülések szerint, hogy 70 millió font körüli összeg alatt nem is igazán szeretne tárgyalni a 22 éves játékos eladásáról. Így amelyik csapat szeretné megszerezni annak mélyen a zsebébe kell(ene) nyúlnia. Nagy kérdés, melyik manchesteri (?) csapat hajlandó lesz, így is beadni a derekát.

Ndombélé az idei szezonban (is) kulcsfigurája a Lyonnak, minden sorozatot figyelembe véve 33 mérkőzésen lépett pályára, ezeken pedig 2 gólt és 5 gólpasszt szerzett.

Szerződése 2023-ig köti a francia gigászhoz, így tehát az idő se “hajtja” a Lyont.