Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Egy góllal elvesztette a DAC a rangadót – videóval

Az év csúcsmeccsével indult a szlovák bajnokság (Fortuna Liga) tavaszi fele, hiszen a felvidéki Dunaszerdahely csapata az éllovas Slovan Bratislava együttese látta vendégül szombat délután a MOL Aréna stadionavatóján…

A három magyar játékosát a kezdőben pályára küldő szerdahelyiek mezőnyfölényben kezdték a mérkőzést és az első félidő nagy részében rendszerint a házigazda irányított, ugyanakkor a komolyabb lehetőségek a vendégek előtt adódtak, a góllövőlistát vezető Sporar fejesénél például Jedlickának kellett bravúrt bemutatnia, de több veszélyes ellentámadást is vezettek. A félidő előtti utolsó percekben Vida Kristopher egy életerős átlövéssel tesztelte a Slovan portását, majd Tretyakov próbálkozása kerülte el kevéssel a hosszú sarkot, így az első etap gól nélküli döntetlennel ért véget.

A második játékrész rögtön egy hatalmas Slovan-helyzettel indult, Moha közeli lövésénél Jedlicka védett zseniálisan. Összességében is rámenősen kezdte a játékrészt a fővárosi csapat, ezáltal azonban a DAC előtt is nagyobb terület adódott az akciók vezetésére, és Kalmár Zsolt vezetésével a szerdahelyi gárda is egyre veszélyesebben játszott. Egy óra elteltével Suchockij szabadrúgásból bevette a DAC kapuját, de les miatt rögtön érvénytelenítették a találatot. Kisvártatva egy jókora kapu előtti kavarodás végén Blackman közeli lövésénél is a helyén volt Greif kapus. Bő tíz perccel a vége előtt veszélyes Slovan-akciónál Blackman kezére pattant a játékszer a 16-oson belül, a megítélt büntetőt pedig Andraz Sporar magabiztosan értékesítette. A hajrában a pozsonyiak magyaros cserét hajtottak végre, ugyanis Holmant Guzmics váltotta. A végén becsülettel próbálkozott a DAC, de a Slovan zárt védekezésével és letámadásával ezen a mérkőzésen nem tudtak mit kezdeni Hyballa mester tanítványai. Az utolsó pillanatokban – a másikhoz kísértetiesen hasonló – kezezést nem fújtak le a Slovannál, pedig a visszajátszások alapján tizenegyes járt volna a DAC javára.

Ezzel együtt egy csodálatos hangulatú mérkőzésen, igazi futball-fiesztában – klubrekordot jelentő – több mint 12 ezer nézőt regisztráltak a 22 ezer lakosú városban.

FC DAC 1904 – Slovan Bratislava 0-1 (0-0)
Gólszerző:ill. Sporar (79. – büntetőből)

FC DAC 1904: Jedlicka – Blackman (Kone 84.), Satka, Huk, Kostrna – Herc (Ronan 85.), Vida M., Kalmár – Tretyakov, Taiwo (Cmelik 80.), Vida K. Vezetőedző: Peter Hyballa.

 

A 19. forduló eredményei

Michalovce – Sered 1-0
Nitra – Podbrezova 1-3
Ruzomberok – Zlate Moravce 4-0
Trencin – Zenica 3-0
Zilina – Spartak Trnava 1-1
FC DAC 1904 – Slovan Bratislava 0-1

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista élmezőnye