Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barca: „Fájdalmas a Roma elleni emlék, de…”

A spanyol bajnokság listavezetője, vagyis az FC Barcelona is megkezdi ma este az egyenes kieséses szakaszt a Bajnokok Ligája 2018-19-es idényében. A világ egyik legnépszerűbb klubja az Olympique Lyon otthonában kezdheti meg a tavaszi menetelést.

A Barca tavaly a Chelsea-t búcsúztatta a BL nyolcaddöntőjében, hogy aztán óriási meglepetésre már a negyeddöntőben kizuhanjon. Lionel Messiék vesztét az addig nem túl sokat mutató AS Roma jelentette. Az első meccset a Camp Nou-ban a katalánok nyerték, 4-1-re. A visszavágót azonban a rómaiak behúzták a teljesen tehetetlen vendégek ellen egy könnyed 3-0-val. Az idegenben szerzett góljuknak köszönhetően a „Farkasok” jutottak tovább. Hogy aztán végül egy fantasztikus elődöntős párharcot bukjanak el a Liverpool ellen, összesítésben 7-6-ra.

A Lyon – Barca meccset felhozó sajtótájékoztatón Ernesto Valverde mellett Sergio Busquets foglalt helyet. A világ-, és Európa-bajnok középpályás pedig fel is emlegette a tavalyi, római fiaskót:

„Ez másfajta verseny a többihez képest. Itt nem számítanak a korábbi eredmények, nem számít semmi. A motivációnk maximális, de tudjuk, hogy nagyon nehéz lesz. Fontos lesz, hogy gólokat szerezzünk. A tavalyi szezonban a Roma elleni kiesés bántott minket, de nem szabad magunkba roskadni. Csak azt tehetjük, hogy nem hagyjuk újra megtörténni. A Bajnokok Ligájában mindig nagyszerű meccseink voltak ebben az idényben.”

– fogadkozott a Barcelona már most legendás játékosa.