Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Arsenal: az amerikai túráig kell várni az új Adidas mezre!

Ahogy az már tavaly eldőlt, véget ér az Arsenal együttesének „Puma-korszaka”, és hosszú évek után ismét az Adidas fogja öltözetni a londoniakat. A szurkolók részéről hatalmas a várakozás, lévén a klub jelenlegi mezgyártója egyre jellegtelenebb dizájnnal látta el őket.

A kezdeti lelkesedés, és valóban mutatós darabok után mostanra igencsak elfáradt a Puma és az Arsenal kapcsolata. Ez már csak azért is érdekes, hogy mert például a Borussia Dortmund sárga-fekete kombinációjával nagyon sok mindent tudtak kezdeni a német cégnél.

Ám ami volt, az lassan elmúlik. Idén június 30-án lejár az Arsenal szerződése a Pumával, amely helyére az ősi rivális Adidas fog lépni. A „háromcsíkosok” 1986 és 1994 között küldtek mezt a Highbury-be.

A legújabb értesülések szerint a érintettek is tisztában vannak az új hazai mez bemutatásának jelentőségével, így azzal állítólag eléggé kivárósak lesznek. Értesüléseink szerint a hivatalos leleplezéssel egészen az Arsenal Egyesült Államokbeli túrájáig fognak várni, amely jó eséllyel érinteni fogja az Adidas ottani főhadiszállását, az Oregon állambeli Portlandet.