Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

El: az Inter nagyon simán jutott tovább; a Leverkusen meglepetésre hazai pályán esett ki! – videóval

Az UEFA Európa-liga 2018/2019-es szezonjának kieséses szakaszban a legjobb 32-es mezőny párharcainak visszavágói közül szinte mindegyikét ma este bonyolították le, ezzel pedig teljes lett a nyolcaddöntő mezőnye! Pályán volt többek között az Inter, amely kiütéses sikert aratva jutott tovább, miközben a Leverkusen hazai pályán esett ki nagy meglepetésre, ahogyan a Genk is hazai környezetben búcsúzott, kiütéses vereséget szenvedve a Slavia Praha csapatától.

Az Inter játékosai örülhetettek, a képen pedig Ranocchia (elöl) – aki a milánóiak második gólját szerezte – találatát ünnepelhették az olasz klub tagjai! (forrás: twitter.com/Inter)

A milánói Inter csapata a bécsi Rapid Wien együttesét látta ma este vendégül az Európa-liga legjobb 32-es mezőnyében, a párharc odavágóján a nyolcaddöntőbe jutásért. A párharc első felvonását az olasz gárda nyerte 1-0-ra, mellyel hozta a papírformát, és nagy esély mutatkozott ezzel arra, hogy Spalletti alakulata jusson a kiesés szakasz következő körébe.

A legjobb 16 mezőnyebe jutáshoz pedig még egy lépéssel közelebb került az Inter már a 11. percben, amikor Vecino vette be az osztrák fővárosi klub kapuját, amikor a kipattanó után talált be (1-0)! Túl sokat nem kellett várni, és jött a hazaiak újabb gólja! A 18. percben Ranocchia tizenhatosról leadott kapáslövése akadt be a vendégek kapujába, ezzel pedig alighanem már el is dőlt a párharc (2-0)! A 23. percben viszont szépíthetett volna a vendég együttes, azonban Pavlovic lövés mellé ment. A félidő hajrában pedig ismét az Inter találhatott volna be, de Candreva a kipattanót kevéssel fölé lőtte a 41. percben. Ezzel együtt simán vezetett a szünethez érve az Inter, és lényegében már tovább is jutott.

A fordulást követően a 69. percben alakult ki az első komolyabb lehetőség, mely után az Inter növelhette volna előnyét, azonban Perisic lövése mellé ment. A hajrában viszont már sikerrel járt a horvát, ugyanis a 80. percben Perisic szerezte a hazaiak harmadik gólját (3-0)! Végül Perisic egy gólpasszt is kiosztott a hajrában, ugyanis az ő labdáját lőtte Politano a vendégek kapujába a mérkőzés 87. percben (4-0)! Kiütéses sikerének köszönhetően nagyon simán, 5-0-s összesítéssel jutott be a legjobb 16 mezőnyébe, vagyis a nyolcaddöntőbe az Inter csapata, amely Icardi hiányában is nagyon simán hozta a kötelezőt!

UEFA Európa-liga, a legjobb 16 közé jutásért, visszavágó
Inter – Rapid Wien • 4-0 (2-0) | Tj.: Inter, 5-0-s összesítéssel
Gólszerzők: Vecino (11.), Ranocchia (18.), Perisic (80.), ill.

VIDEÓ HAMAROSAN!


Aranguiz (középen) hiába egyenlített gyorsan a hajrában, csapata, a Leverkusen így is kiesett nagy meglepetésre hazai pályán a KradznodKr ellen! (forrás: twitter.com/bayer04fussball)

A Bayer Leverkusen a Krasznodar csapatát látta vendégül az Európa-liga legjobb 32-es mezőnyében a párharc visszavágóján, melynek első meccsén nem esett találat. A továbbjutásra így is a hazai német klub volt az esélyes orosz vetélytársával szemben.

A 7. percben mégis a Krasznodar állt közelebb a gólszerzéshez, azonban Ignatjev lövése után Hradecky kapusé lett a labda. A 26. percben is a vendégek villantak, amikor Claesson fejelt kapura, de ismét résen volt a hazaiak hálóőre. Próbálkozott azért a Leverkusen is, és ment előre, tíz perccel az előbbi helyzetet követően pedig Alario vette volna be a Krasznodar kapuját, azonban távoli lövése után a labdát Safonov kapus gyűjtötte be. A félidő végén, a 45. percben Claesson megpróbált lábbal is gólra törni, de ez a próbálkozása sem járt sikerrel, Hradecky védeni tudott. A szünetig gól nem esett, de mindkét csapat sokszor próbálkozott – a hazaiak 10 alkalommal, melyből 3 lövés ment kapura, míg a vendégeknél ez az arány 9/2 volt, mezőnyben pedig a Leverkusen dominált.

A szünet után még nagyobb erőket mozgósított a hazai gárda, amely jobban nyomott, és már a félidő elején 5-ből 3 próbálkozás alkalmával eltalálta ellenfele kapuját! A 73. percben ráadásul kis híján meg is szerezte a vezetést a hazai gárda, azonban Alario lövése a felső lécen csattant! Ám nem a Leverkusen szerezte meg a vezetést, a hajrában a második félidőben az első kapura tartó próbálkozásából gólt szerzett a Krasznodar! A 85. percben Suleymanov szabadrúgása akadt be Hradecky kapujába (0-1)! Ám ezzel még nem volt vége, gyorsan jött a Leverkusen egyenlítő gólja! Két perccel később, azaz a 87. percben Aranguiz lövése talált utat a Krasznodar kapujába, viszont így is az orosz klub állt továbbjutásra (1-1)! A hosszabbítás perceiben is próbált mindent megtenni a továbbjutás kiharcolása érdekében a Leverkusen, ám nem jött össze az újabb gólszerzés, így nagy meglepetésre kiesett a német élvonalbeli klub, hiába játszott nagy fölényben, főként a második félidőben, melynek során egy jó lövés elég volt a Krasznodar együttesétől a továbbjutáshoz!

Bayer Leverkusen – Krasznodar • 1-1 (0-0) | Tj.: Krasznodar, 1-1-es összesítéssel, több idegenben lőtt góllal
Gólszerzők: Aranguiz (87.), ill. Suleymanov (85.)


A fenti találkozókkal egyidőben rendezték meg a Genk – Slavia Praha összecsapást is, melynek prágai odavágóján 0-0-t játszott egymással a cseh és a belga együttes. A visszavágóra kanyarodva valamivel a hazaiak voltak az esélyesebbek.

A 4. percben viszont a prágai együttes kerülhetett volna előnybe, azonban Skoda fejese elsuhant a felső léc fölött! A 10. percben pedig ráadásul előnybe került a Genk! A hazai együttes ekkor Trossard révén szerzett vezetést kihasználva a vendégek védelmi megingását (1-0)! Két perccel később viszont a túloldalon majdnem beakadt Zmrhal fejese, azonban a hazaiak kapusa, Vukovic hárítani tudott! A 23. percben viszont egy fejessel csak összejött az egyenlítés, amikor a beadást követően Coufal közelről szerzett nagyszerű gólt (1-1)! Az első félidőben újabb gól már nem esett, viszont többet veszélyeztettek a vendégek, akik a visszavágón féltávnál továbbjutásra is álltak!

A szünet után túl sokat nem kellett várni, és meg is fordította a meccset a Slavia Praha! Az 54. percben az elefántcsontparti Ibrahim Traore jutatta a hazaiak kapuba a labdát a kipattanót követően (1-2)! A vendégek ezután sem álltak le, és nem sokkal később lényegében eldöntötték a továbbjutás sorsát! A 64. percben Skoda vette be a hazaiak kapuját fejjel, ezzel a góllal pedig már a legjobb 16 között érezhették magukat a Slavia Praha játékosai (1-3)! Ám ezzel sem ért még véget a prágaiak gólparádéja, ugyanis Skoda öt perccel első gólját követően duplázni tudott, ráadásul ismét fejjel, méghozzá egy szögletet követően szerzett gólt, azaz a 69. percben az ő találatával jutott el négyig a Slavia (1-4)! A hajrában, a 80. percben újabb találatot szerezhetett volna a vendég együttes, azonban Mick van Buren lövését a kényszerű csereként pályára lépett Jackers kapus védeni tudott. A rendes játékidő utolsó percében Ito szépített volna, azonban lökete a felső lécen csattant! Így már a lefújásig nem változott az eredmény, ezzel pedig simán, kiütéssel jutott tovább idegenben a Slavia Praha, amely a csoportkörben is jó teljesítményt nyújtott, ezzel együtt a Genk kiesése meglepetésnek számít, főleg az eredmény miatt is, ugyanakkor a cseh fővárosi gárda megérdemelten jutott a nyolcaddöntőbe!

Genk – Slavia Praha • 1-4 (1-1) | Tj.: Slavia Praha, 4-1-es összesítéssel
Gólszerzők: Trossard (10.), ill. Coufal (23.), Ibrahim Traore (54.) Skoda (64., 69.)