Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Fortuna Liga: hullámvölgybe került a DAC – videóval

A Slovan Bratislava elleni hazai rangadó-vesztés után újabb komoly erőpróba várt az FC DAC 1904 csapatára a szlovák bajnokság (Fortuna Liga) szombati programjában, ugyanis Peter Hyballa együttese a címvédő Spartak Trnava otthonába látogatott Nagyszombatra…

A dunaszerdahelyi csapat magyar légiósai közül Vida Kristopher ötödik sárga lapja, Vida Máté pedig egy kisebb sérülés miatt nem tarthatott a csapattal, de Kalmár Zsolt az ellene folyó fegyelmi vizsgálatok ellenére pályára léphetett szombat délután.

A meglehetősen tartalékos, és még a megszokottnál is fiatalabb összeállításban szereplő DAC meddő mezőnyfölényben játszott az első félidő jelentős részében, majd tíz perccel a szünet előtt a házigazda nagyszombatiak ragadták magukhoz az előnyt. Pár perccel később erre még tudott válaszolni a Hyballa-legénység, a csapat színeiben másodszor pályára lépő 20 éves nigériai Abdulrahman Taiwo első találatát szállította a sárga-kékek szerelésében. Sajnos, a szünet után folytatásban hamar visszavette a vezetést az ellenfél, és a szórványos szerdahelyi támadások ellenére a játékrész derekánál harmadszor is eredményesek tudtak lenni a duplázó Kubilay Yilmaz révén, mellyel végérvényesen eldőlt a három pont sorsa.

Menet közben a Slovan Bratislava újabb győzelmével hatalmas lépést tett a bajnoki cím felé, Holman Dávid kezdőként 71 percet töltött a pályán, Guzmics Richárd a hajrában jelentkezett játékra.

Spartak Trnava – FC DAC 1904 3-1 (1-1)
Gólszerzők: Yilmaz (35., 69.), Markoski (48.) ill. Taiwo (39.)

FC DAC 1904: Jedlicka – Kostrna (Ronan 63.), Satka, Koné, Davis – Herc, Huk, Kalmár Zs. – Cmelik (Blackman 53.), Taiwo (Ayong 53.), Tretyakov. Vezetőedző: Peter Hyballa.

 

A 20. forduló eredményei

Podbrezova – Ruzomberok 0-1
Senica – Zilina 0-1
Sered – Slovan Bratislava 0-1
Spartak Trnava – FC DAC 1904 3-1
Zlate Moravce – Trencin 3-0
Michalovce – Nitra 0-0

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista élmezőnye