Argentína: óriási lépést tett a bajnoki cím felé a Racing Club – videóval

Ficsura Ádám
Ficsura Ádám
újságíró, 2019 február 24. 10:00

Pattanásig feszült idegek, felfokozott rendőri készültség, bajnoki hajsza, védelmi hibák, elkerülhető gólok, 11 sárga lap – ilyen az, amikor Argentínában találkozik egymással két valódi szomszédvár, az Independiente és a Racing Club…

Az avellanedai rangadó nagyságát kiválóan szemlélteti EZ A KÉP, melyen látható, hogy a két stadion még egy kőhajításnyira sincs egymástól, s az elmúlt százéves rivalizálás számtalan parázs csatát hozott a két fél között. A Racing Club idén ráadásul ismét a bajnoki címet üldözi, míg az Independiente legfeljebb a nemzetközi kupa-indulásban bízható, de vélhetően semmi sem lehetett számukra nagyobb motiváció annál, minthogy a rivális bajnoki álmait megsemmisítsék.

Az esélyesebb Racing öt perc alatt megszerezte a vezetést, egy szöglet után Donazzi fejese Burdissón irányt változtatva kötött ki a saját kapujában, öngóllal szereztek vezetést a vendégek. Később ébredeztek a házigazdák, és az első félidő ráadásában egy jobb oldali bejátszást követően az ecuadori légiós, Fernando Gaibor ajtó-ablak helyzetéből ki tudtak egyenlíteni. A második játékrészben az Independiente hiába igyekezett nagy erőkkel a vezetés megszerzéséért, végzetes védelmi hibáik alaposan megpecsételték sorsukat, hiszen Franco Cvitanich szorításában szeretett volna az alapvonalig kikísérni egy előrevágott labdát, ám az erőszakos csatár leszerelte, és a védő már csak szabálytalanul tudta megállítani őt a 16-oson belül. A büntetőt a fénykorában a Portót és a Lyont is megjáró Lisandro López értékesítette, aki egyik zászlóvivője a Racing idei bajnoki menetelésének. A hajrában ugyancsak Lisandro vált főszereplővé, egy előre ívelt labdát mindenki azt hitte, hogy kikanyarodik, ám a 35 éves támadó eszmélt a leghamarabb, megiramodott a játékszerrel, a kapujából messze kint lévő Campana a kapust egy elképesztő megkerülős csellel (!) ártalmatlanította, majd középre passzolt a második hullámban érkező Zarachóhoz, aki az üres kapuba beállította a végeredményt.

A Racing három ponttal ismét az üldöző Defensa y Justicia elé került a táblázat élén, amely hétfőre virradóra a harmadik helyezett Boca Juniors csapatát látja majd vendégül. Az Independiente hátsó alakzata pedig aligha kapott nagy dicséretet a szurkolóktól, hiszen az év rangadójának elvesztése bizony többük lelkén szárad, és érdekes módon ezen az estén az öngólról tehettek legkevésbé.

Independiente – Racing Club 1-3 (1-1)
Gólszerző: Gaibor (45+3.) ill. Burdisso (5. – öngól), Lisandro López (54. – büntetőből), Zaracho (90+4.)

 

A bajnokság aktuális állása