Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Íme a brazilok kerete a márciusi meccsekre!

A hónap második felében esedékes Chevrolet Brasil Global Tour soron következő állomására a minap kijelölték a brazil válogatott keretét, amely tartalmaz néhány érdekes nevet és néhány nagyobb nevű távol maradót is…

Pályafutása során először kapott meghívást Brazília felnőtt válogatottjába a Real Madrid 18 éves tehetsége, Vinicius Junior, továbbá bekerült még az olimpiai aranyérmes csapatból a West Ham United cselgépe, Felipe Anderson, az FC Porto hatalmas tehetséges, a Real Madrid által kiszemelt Eder Militao, vagy az immár az AC Milanban virágzó Lucas Paqueta is.

Nagy visszatérő a keretben a tavalyi világbajnokság előtt megsérülő Dani Alves, továbbra sem tagja a keretnek viszont a sérülését otthon kezelő PSG-s csapattársa, Neymar, valamint hiába keressük Tite névsorában Marcelo, Douglas Costa vagy éppen Willian nevét, ezúttal ugyanis nem kaptak meghívást.

A brazil válogatott március 23-án Portóban Panama ellen, néhány nappal később pedig Prágában Csehországgal szemben vív felkészülési mérkőzést.

A brazil válogatott aktuális kerete

Kapusok: Alisson (Liverpool), Ederson (Man City), Weverton (Palmeiras).

Középső védők: Eder Militao (Porto), Marquinhos (PSG), Miranda (Inter), Thiago Silva (PSG).

Szélső védők: Dani Alves (PSG) , Danilo (Man City), Filipe Luis (Atletico Madrid), Alex Sandro (Juventus).

Középpályások: Allan (Napoli), Arthur (Barcelona), Casemiro (Real Madrid), Fabinho (Liverpool), Felipe Anderson (West Ham), Lucas Paqueta (AC Milan), Coutinho (Barcelona).

Támadók: Everton (Gremio) Roberto Firmino (Liverpool), Gabriel Jesus (Man City), Richarlison (Everton), Vinicius Junior (Real Madrid).