Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MLS: emlékezetes lett a szezon kezdete Coloradóban! – képekkel

Az MLS-ben, vagyis az észak-amerikai profiligában hétvégén kezdődött a 2019-es szezon. Számtalan jó mérkőzést hozott a szezon nyitánya, köztük a Colorado Rapids – Portland Timbers bajnokit, amely több szempontból is emlékezetes marad. A magyar idő szerint vasárnap hajnalban lejátszott bajnoki gólzáport, és nagy fordulatokat hozott, de nem csupán ez marad emlékezetes, hanem az is, amilyen körülmények között tudták összehozni ezt a jó meccset a felek!

Ilyen körülmények között is nagyszerű mérkőzést játszottak a Colorado és a Portland játékosai, végül pedig 3-3-as döntetlennel zárult egymás elleni szezonnyitó, történelmi meccsük! (forrás: twitter.com/brfootball)

Tim Howard, az MLS-ben szereplő Colorado Rapids kapusa a szezon végén visszavonul, ezt már a hétvégi idény kezdetét megelőzően jelentette be, és máris olyan találkozóval indult számára is klubja hazai meccse a Portland Timbers vendéglátójaként. Howard is sok mindent látott már pályafutása során, de olyat nem biztos, mint amit a hétvégi bajnoki alkalmával, és ezt nem a fordulatos, hatgólos döntetlenre értve mondhatjuk, hanem amiatt, mert rekordhidegben játszottak a felek, és nem akármilyen teljesítményt sikerült így is letenniük a játékosoknak az asztalra. USA-ban úgy látszik nem akadály a hó, a hideg, és ha fúj a szél, mindenki bírta a strapát, és az eredmény is jól mutatja, hogy a játékosok jól leküzdötték az időjárás által állított akadályokat az MLS történetének leghidegebb meccsén, amikor is -7 Celsius-fokban!

A hanyatló nyugaton már megoldották – a játékosok hóban, fagyban is gyűrték egymást, és nagyszerű meccset hozták össze (forrás: twitter.com/brfootball)

A játékvezető is állta a sarat a liga történetének leghidegebb meccsén! (forrás: twitter.com/FOXSoccer)


A mérkőzés összefoglalója


Az MLS hétvégi nyitófordulójának eredményei
Philadelphia Union – Toronto FC • 1-3 (0-1)
Orlando City – New York City • 2-2 (0-2)
Columbus Crew – New York Red Bulls • 1-1 (1-1)
FC Dallas – New England Revolution • 1-1 (1-0)
Colorado Rapids – Portland Timbers • 3-3 (1-2)
Houston Dynamo – Real Salt Lake • 1-1 (0-1)
Vancouver Whitecaps – Minnesota United • 2-3 (1-1)
Los Angeles Galaxy – Chicago Fire • 2-1 (2-1)
San José Earthquakes – Montreal Impact • 1-2 (1-2)
Seattle Sounders – FC Cincinatti • 4-1 (3-1)
DC United – Atlanta United • 2-0 (1-0)
Los Angeles FC – Sporting Kansas City • 2-1 (0-1) | A vendégek gólját Németh Krisztián szerezte