Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Real – Ajax: Történelmi győzelem a hollandoké – Mutatjuk miért!

A 2009-2010-es idény után először fordult elő a Real Madriddal, hogy a legjobb 16 között búcsúzni kényszerült a Bajnokok Ligájától. Az alábbiakból is kiderül, valóban nagy szenzáció az, amit az Ajax elért!

(Kép: )

  1.  A 2012/13-as idény óta címvédőként a Real Madrid az első csapat, amelynek nem sikerült túl jutnia a nyolcaddöntőn (Csekély vigasz, hogy a Chelsea akkoriban még rosszabbul járt, hiszen még a csoportkört sem élte túl – a szerk.)
  2.  A 4:1-es hazai vereség a legnagyobb arányú a BL egyenes kiesési szakaszának történelmét nézve.
  3.  Az Ajax legutóbb 22 éve, az 1996/96-es szezonban jutott el a negyeddöntőig. Hogy kit győztek le akkor az amszterdamiak? – Persze hogy egy madridi csapatot, csak éppen az Atléticót!
  4.  A blancók történelmében harmadszor – 1995 és 2004 után –  fordult elő, hogy zsinórban négy hazai találkozót elveszít a csapat.
  5.   Az Ajax a harmadik csapat, amelyik 4 gólt tudott lőni a Bernabéuban BL-meccsen. Eddig csak két német együttesnek sikerült: 2000 februárjában a Bayern nyert 4:2-re; 2015 márciusában a Schalke 4:3-ra.
  6.  A Real Madrid történelmében az Ajax lett a második csapat, amely hazai vereség után, idegenben tudta elbúcsúztatni nemzetközi kupából a blancókat. Ez a bravúr eddig az néhai UEFA-kupa 1994/95-ös kiírásában az Odense Boldklubnak sikerült.