BRÉKING! Marcelo már megállapodott az új klubjával – sajtóhír

Ficsura Ádám
Ficsura Ádám
újságíró, 2019 március 7. 19:20

Több nemzetközi sajtóértesülés is megerősítette, hogy a Real Madridtól elvágyódó Marcelo immár megegyezett új csapatával, ahol a következő szezontól folytatja pályafutását…

A torinói La Stampa szerint megszületett a megállapodás Marcelo és a Juventus között, így a Real Madrid 30 éves brazil védője a következő idénytől az olasz rekordbajnok színeiben folytatja pályafutását, melynél évi 12 millió eurós fizetéssel számolhat majd a következő négy szezonon keresztül – amelyet a spanyol Cadena COPE is megerősítette.

A kezdőcsapatból is kiszoruló Marcelo az idei szezonban mindössze 13 bajnokin és 24 tétmeccsen jutott szóhoz a “királyi gárda” színeiben azok után, hogy 2007 óta alapembere volt csapatnak, négy spanyol bajnoki címet és négy Bajnokok Ligáját nyert a “blancók” színeiben.

A világsajtó már hosszú hónapok óta arról cikkezett, hogy a brazil bekk számára nagyon hiányzik jó barátja, a múlt nyáron a Realtól a Juventushoz igazoló Cristiano Ronaldo, akivel – amennyiben igazak a hírek – nyártól újra csapattársak lehetnek.