Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Real Madrid: Betelt a pohár? Hétfőn nagy változás jöhet?

A madridi sportsajtóban finoman fogalmazva sem sok esélyt adnak arra, hogy Santiago Solari a szezon végéig marad a Real Marid kispadján.

(Kép: as.com)

Az As című sportnapilapnál például egyenesen úgy fogalmaztak, hogy Solari hétfőig marad a csapat élén.

A Valladolid elleni bajnokin biztosan az argentin tréner dirigál még, de hogy utána mi történik, azt megfejteni sem lehet.

Egyre többet olvasni ugyanis arról, hogy még az idény vége előtt edzőt cserélhetnek a blancók.
Jelöltekben pedig mint tudjuk, sosincs hiány, például Zinedine Zidane mellett José Mourinho visszatérése sem zárható ki, sőt!

Az As megemlíti azt is, hogy Florentino Pérez elnök úr, az Ajax elleni vereség másnapján hosszasan egyeztetett a klub általános igazgatójával, José Ángel Sánchezzel, az edzőváltás pedig szinte biztos, hogy terítékre kerülhetett.

Milyen a futball, Santiago Solari a szinte tökéletes kezdés után jóformán egy hét alatt elbukott mindent a csapattal. Azt pedig, mint tudjuk, a kudarcokat – ráadásul egyszerre három fronton – Madridban nem igazán szokták tolerálni.