Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: Ben Yedder mesterhármasával fölényesen nyert a Sevilla – videóval!

A spanyol bajnokság 27. fordulójában gálázott a Sevilla, a Valencia fordulatos meccset húzott be, a Villarreal pedig a hosszabbításban villant.

Kép: AS.com

A vasárnapi program egy Celta-Betis meccsel indult, amit egyetlen egy gól döntött el: a korábban a Real Madridban, vagy a PSG-ben is megforduló Jese Rodriguez volt szemfüles és egy kapusról kipattanó labdát vágott a hálóba. Mindez pedig elég volt számukra egy idegenbeli sikerhez.

Sokkal nehezebb volt a dolga a Valenciának, amely a Girona otthonába látogatott és a katalán együttes nem adta magát könnyen. Guedes és Parejo révén kétszer is vezetést tudott szerezni a vendég csapat, ám a Girona mind a két alkalommal ki tudott egyenlíteni. További hátráltató tényező volt még a Valenciának Roncaglia kiállítása a hajrá előtt egy második sárga lappal, ami akár garancia is lehetett volna arra, hogy nem nyerhetnek. A 90. percben azonban jött egy kontra a sötét mezesektől, ami során Ferran Torres el tudott szaladni és be tudott találni. Így pedig a Valencia folytatja a veretlenségi szériáját és jelenleg a 7. helyen áll.

https://www.youtube.com/watch?v=jYSh2uqtGgQ

Sokkal kevésbé volt látványos találkozó a Levante és a Villarreal összecsapása. A sárga mezes csapat idén csapnivalóan teljesít és egyáltalán nem közönségszórakoztató, amit csinálnak a pályán. Ez most sem volt másképp, viszont legalább a dráma miatt nem lehetett ok a panaszra. A 93. percben ugyanis egy öngóllal sikerült vezetést szerezniük, majd a 96. percben Chukwueze duplázta meg a fölényüket. Így a végeredményt nézve sima a győzelem, de valójában nagyon kicsin múlt.

Viszont nem ez volt a nap sztorija. A Sevilla ugyanis meglepetésre kiütötte az amúgy viszonylag stabil Sociedadot. A fordulót megelőzve 2 pont volt a különbség a két csapat között a táblázaton, így minden adott volt egy szoros, kiélezett mérkőzéshez – ezért is meglepő, ami történt. Az első félidő abszolút a papírforma szerint zajlott. Sarabia vezetést szerzett a Sevillának, majd nem sokkal később jött a válasz, így 1-1 volt a szünetben. A fordulás után viszont Ben Yedder lépett elő főszereplővé és 13 perc alatt mesterhármast szerzett, amivel eldöntötte a győzelem sorsát. Hármat lőtt Oyarzabal is, igaz ebből csak kettő ment az ellenfél kapujába – egy öngólt is vétett. A Sevilla ezzel a 6. pozícióban van a Getafe és az Alaves mögött.

https://www.youtube.com/watch?v=3-esYduN8sA

Vasárnapi eredmények:

Celta Vigo – Betis 0-1
Girona – Valencia 2-3
Levante – Villarreal 0-2
Sevilla – Real Sociedad 5-2