Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ismét Zinedine Zidane a Real Madrid edzője – hivatalos

A Real Madrid nem várt tovább, és hivatalosan is bejelentette, hogy menesztették Santiago Solarit, és újra kinevezték Zinedine Zidane-t a klub vezetőedzőjének. 

Forrás: AS

A Real Madrid egy sajtótájékoztató keretein belül jelentette be, hogy Zinedine Zidane ismét a Real Madrid edzője lett, ezzel együtt Santiago Solari munkája véget ért a csapatnál. A francia edző azonnali hatállyal veszi át a csapat irányítását, és 2022 júniusáig írta alá a szerződését.

A Real Madrid háromszor cserélt edzőt a 2018/19-es idényben. Zidane mindössze 10 hónapja távozott a klubtól, helyét pedig Julen Lopetegui vette át botrányos körülmények között. A spanyol szakember azonban nem sokáig maradhatott, mivel a Barcelona elleni 5-1-es vereség, és a bajnoki 9. hely megszerzése után menesztették tavaly októberben. Ezt követően a Castilla edzőjét, Santiago Solarit nevezték ki ideiglenes edzőnek, ám a jó eredmények után egy 2021-ig szóló szerződést írt alá. Azonban a Real Madrid a legutóbbi két hétben minden fronton elesett, hiszen kiesett a Bajnokok Ligájából, a spanyol Király-kupából és kiszálltak a bajnoki címért folyó harcból is. Solari alatt meginogott a pad, és legtöbbször Jose Mourinho neve merült fel, de mellette Zidane is opció volt, akit most úgy tűnik, hogy sikerült meggyőznie Florentino Pereznek egy hosszú távú szerződéssel.

Zidane három Bajnokok Ligája trófeát és egy spanyol bajnoki címet nyert a királyiakkal az eddig ott töltött 2,5 év alatt.