Ajánlatot tett kiszemeltjére a Real Madrid – sajtóhír

Ficsura Ádám
Ficsura Ádám
újságíró, 2019 március 13. 20:22

Angol lapinformációk szerint a Real Madrid lehet a favorit az immár régebb óta kiszemelt fiatal hátvéd nyári megszerzésére…

A The Sun úgy tudja, hogy a Real Madrid régi-új vezetőedzőjének kinevezett Zinedine Zidane ugyancsak támogatja Eder Militao leigazolását az FC Porto csapatától, akiért az angol lap szerint már 45 millió fontos vételi ajánlatot is tettek a portugál klub felé.

A 21 esztendős védő múlt nyáron ötéves megállapodást kötött a portugál bajnoki címvédővel, ahová a Sao Paulo csapatából szerződött, és röviddel a leigazolását követően az idei szezonban máris csapata alapembere lett, miközben ősszel a brazil felnőtt válogatottban is bemutatkozhatott. Emellett jelölve volt az idei Golden Boy-választáson, melyen az év legjobb fiatal játékosát választották meg.

Militao nyári megszerzése iránt a Real mellett a másik nagy favorit a Manchester United lehet, akik azonban a védelem erősítése helyett a legfrissebb hírek szerint már sokkal inkább Jadon Sancho megvásárlására koncentrálnak.