Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Mané duplájával a Liverpool idegenben ejtette ki a Bayernt! – videóval

A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek utolsó továbbjutója a Bayern München és Liverpool párharcból került ki. A liverpooli odavágón gól nem született, így minden szem Münchenre szegeződött.

Ha egy valaki aki jól ismerheti hogyan kell legyőzni a Bayern-t az Liverpool német mestere Jürgen Klopp, aki még a BVB edzőjeként taszította le a trónról a bőrnadrágosokat. A vörösök számára nehéz mérkőzésnek ígérkezett, az egyre jobb formában futballozó München otthonában, míg a Bayern a hazai pályára előnyében bízhatott. Egy biztos tavaly előtt az Audi-kupán a Pool átgázolt a münchenieken.

A találkozó első percei mindkét csapat részéről óvatos játékot hozott, az első kapuralövési kísérlet a 8.percben a hazai csapat részéről érkezett miután Thiago belsőzte fölé. Az első negyedórában Liverpool kényszerű cserére szorult miután a csapatkapitány Jordan Henderson sérült meg. A folytatásban egyik csapat sem vállalt felesleges kockázatot, aminek következtében nagyon kevés lehetőség adódott az első húsz percben.  A 25.percben a vörösök először veszélyeztették Neuer kapuját, Firmino lövése nem sokkal kerülte a Bayern kapuját. A 26.percben Van Dijk passza után Mané csúnyán becsapta védőjét és a müncheniek kapusát és zseniális módon emelt a müncheni hálóba. A hazaiakat megfogta a gól és nem is tudtak helyzeteket kialakítani, a gólra törőbb liverpooliak a 35.percben újabb nagy lehetőséget puskáztak el, Robertson megindulása után Neuer mentett szögletre. A 39.percben egy gyorsan elvégzett müncheni szabadrúgás után Gnabry beadása után Matip nagyon szerencsétlen mozdulatta ért a labdába ami a vörösök hálójában landolt.

Fordulást követően a vörösök aktívan kezdtek a 49.percben gyors kontratámadás után Szalah lövését védte Neuer bravúrral. A folytatásban kiegyenlített  játékot hozott a találkozó. Húsz perccel a mérkőzés vége előtt Milner szöglete után Van Dijk megelőzte Hummels-t és Martínezt és másodszor is megszerezte a vezetést a vörösöknek. Hat perccel később Szalah véget vethetett volna a továbbjutás kérdésének, az egyiptomi azonban nem tudta mattolni Neuer-t, aki óriásit védett. Tíz perccel a vége előtt Firmino lövését fogta könnyedén Neuer. A Bayern számára továbbra is két gól kellett volna a továbbjutáshoz, hat perccel a vége előtt minden eldőlt Szalah beadása után Mané bólintott a bajor kapuba eldöntve a továbbjutását kérdését.

A Liverpool ezzel negyedik angol csapatként ott lesz a negyeddöntőben,

BAJNOKOK LIGÁJA, Nyolcaddöntő, visszavágó

Bayern München – FC Liverpool 1-3 (1-1)
Allianz Arena, München  Vezette: Orsato (olasz)
Gólszerzők: Matip (39., öngól) ill. Mané (26., 84.), Van Dijk (69.)
Sárga lapok: Thiago (65.), Sanches (84.) ill. Fabinho (43.), Matip (63.), Robertson (90+2.)
Kiállítás: 

Továbbjutott a Liverpool 3-1-es összesítéssel

Bayern: Neuer – Rafinha, Hummels, Süle, Alaba – Thiago, Martínez (Goretzka 72.) – J.Rodríguez (Sánches 79.) – Ribéry (Coman 61.), Lewandowski, Gnabry. Vezetőedző: Kovač

Liverpool: Alisson – Robertson, Van Dijk, Natip, Alexander-Arnold – Wijnaldum, Henderson (Fabinho 13.), Milner (Lallana 87.) – Mané, Firmino (Origi 83.), Szalah. Vezetőedző: Klopp

Képek: uefa.com