Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: ők jutottak be a legjobb nyolc közé – LISTA

A keddi és a szerdai napon befejeződtek a nyolcaddöntők küzdelmei a Bajnokok Ligája 2018-2019-es kiírásában, és a nagy fordításokról emlékezetes forduló után kialakult a legjobb nyolc csapat mezőnye. Lássuk, kik várják a pénteki sorsolást…

A negyeddöntőben túlsúlyban lesznek az angol csapatok, hiszen a mezőny fele a Szigetországból származik, miután a Manchester United és a Tottenham után a Manchester City és a Liverpool is továbbjutott nyolcaddöntőjéből – utoljára erre tíz évvel ezelőtt volt példa a BL-ben.

A La Ligát egyedüliként a Barcelona képviseli a negyeddöntőben, legutóbb a 2009–2010-es évadban fordult elő, hogy csak egy spanyol klub kerüljön be a nyolc közé, és 2006 óta most először nincs német gárda a sorozat ezen fázisában, köszönhetően a Dortmund és a Bayern elvérzésének.

Emellett Olaszországból a rekordbajnok Juventus, Hollandiából a Real Madridot búcsúztató Ajax, Portugáliából pedig az FC Porto csapata teszi teljessé a mezőnyt.

A negyeddöntők sorsolását pénteken 12 órától rendezik meg. A következő kör első mérkőzéseit április 9-én és 10-én, a visszavágókat egy hét múlva, április 16–17-én rendezik.