Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Védővel erősít a Real Madrid – hivatalos

A spanyol bajnokságban Real Madrid csapata hivatalosan is bejelentette, hogy  mindenben megegyeztek az FC Porto brazil hátvédjével, Eder Militaóval.

Forrás: goal.com

A Real Madrid hivatalos közleményben tudatta a nyilvánossággal, hogy Eder Militao 2019 júliusától már az ő játékosuk lesz. A brazil védő egy hat éves szerződést fog aláírni, ami 2025 június 30-án fog lejárni. A transzferdíjról nincs hivatalos információ, ám a transfermarkt.de oldal szerint 50 millió euróért hagyja majd el az FC Portót.

Militaoért a Manchester United is érdeklődött, de végül a Real Madridot választotta. A 21 éves brazil védő pályafutása a Sao Paolo csapatában kezdődött, majd 2018 augusztusában megvásárolta a Porto mindössze 7 millió euróért. Nem kellett sokat várnia, hogy a csapat alapembere lehet, teljesítménye pedig így több európai topklub figyelmét is felkeltette. Ősszel a brazil felnőtt válogatottban is bemutatkozhatott.