Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Horváth Ferenc megint véleményt formált

Miután az NB I elmúlt fordulójában a Haladás 2-0-s vereséget szenvedett a Ferencváros otthonában, a szombathelyiek őszinteségéről közismert vezetőedzője érdekes véleményt alkotott a találkozót követő interjúban…

A sereghajtó szombathelyiek 70 percen tartották a gól nélküli döntetlent a Groupama Arénában, majd a fővárosi zöld-fehérek egy vitatható találattal szerezték meg a vezetést, melyet követően a veterán kapuslegenda, Király Gábor addig reklamált a játékvezetőnél, amíg két sárga lappal kiállították, később egy tizenegyesből állította be az éllovas a 2-0-s végeredményt. A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy korábban Lanzafame szabályosnak tűnő gólját nem adta meg a játékvezető, Király pedig korábban egy büntetőt is kivédett.

“A második félidőben bebizonyosodott, hogy pisilhetünk mi mindenfelé, de széllel szemben nem lehet, erre rájöttünk most is. Olyan játékost állítottak ki, akit nyolcszáz mérkőzés óta nem állítottak ki, a száját még egy kutyafáját nem hagyta el egész életében. Kíváncsi vagyok, mi lesz beleírva a jegyzőkönyvbe. Ez az egész nagyban befolyásolta a mérkőzést és az egész felfogás, ahogy ez a mérkőzés vezetve volt. Ha lehet erről beszélni úgy, hogy ne kelljen majd fizetnem, akkor elmondom a véleményemet. Mindent lefújnak, neveljük szépen a kislányokat a bírók által, majd ha kimegyünk a nemzetközi porondra, jön egy albán csapat vagy egy üzbég, szétvágnak minket, erőszakosak, kemények, a magyar játékosok meg nézegetnek, hogy hol vannak a galamblelkű magyar bírók, akik minden ilyet le szoktak fújni. Ez is a nagy problémája a labdarúgásunknak szerintem. De gratulálok a Ferencvárosnak.”

– nyilatkozta az M4 Sport kamerái előtt a tavalyi szezonban már a Balmazújváros edzőjeként is többször egyedi stílusban megszólaló Horváth Ferenc.

A 42 éves Király a mérkőzést követően szintén elárulta, hogy egyetlen szitokszó vagy káromkodás sem hagyta el a száját Karakó Ferenc játékvezető irányába, csak azt ismételte el neki többször, hogy a gól “akkor is les volt”