Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Felkészülés: egy félidő alatt szénné égtek Messiék Madridban

Úgy tűnik, hogy az argentin válogatott továbbra sem képes elfogadható teljesítményt nyújtani, és csak hullámzó eredményekre, felvillanásokra képes. Egyelőre Lionel Scaloni sem mer szakítani a Messi-féle vezérfonallal.

Pedig egyre inkább szükség lenne rá a jelek szerint, hogy valami gyökeres változás álljon be az „Albiceleste” életében. Tegnap este jött az idei első pofon, a tavalyi Világbajnokságon szénné égő gárda számára. A Copa Americara készülő együttes egy másik CONMEBOL-válogatott, a nem éppen világverő Venezuela ellen lépett pályára.

A madridi Wanda Metropolitanoban lejátszott meccset végig uralták a venezuelaiak, bár javarészt inkább a kontroll megtartásáról beszélhetünk, mint a mezőnyfölényről.

Argentína – Venezuela 1-3 (0-2)
Gólszerzők: Lautaro Martínez (59. perc), ill. Rondon (6.), Murillo (44.), Joseph Martínez (75.-bünetőből)

A meccs összefoglalója:

https://www.youtube.com/watch?v=cWNCpApa_IY