Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Hollandia: “Nem voltunk elég bátrak!”

Ami az egyik oldalon öröm, az a másikon érthető módon csalódottság a Hollandia – Németország (2:3) Eb-selejtezőt követően.

(Kép: as.com)

Az orenje háza táján uralkodó csalódottságot hűen összefoglalják Mathijs de Ligt szavai.

“Az első félidőben rosszul játszottunk. Nem tudtuk nyomás alá helyezni őket, és sok területet hagytunk nekik. Németországnak nagyon technikás és tehetséges játékosai vannak, Sané, Goretzka, Gnabry, vagy Kroos személyében. Mintha kissé tartottunk volna tőlük, nem mertünk támadni!” – idézi a holland NOS televízió az Ajax csapatkapitányát.

“A szünet után feljavultunk, és megmutattuk, hogy jó csapat vagyunk. Sajnos kissé későn ébredtünk, de zt hiszem így is mindenki láthatta, milyen az igazi holland mentalitás. Talán kissé balszerencsések is voltunk, ráadásul az utolsó szó a németeké volt.” – Így De Ligt, akivel egyet értett a csapatkapitány Virgil van Dijk is.

“Hosszú út áll még előttünk, és ezt a mai este is bizonyítja. Két ellentétes félidőt játszottunk, de talán az egy pontra rászolgáltunk volna.” – Jegyezte még meg a Liverpool középhátvédje.