Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: A Manchester City simán verte a Fulhamet – videóval

A 31. fordulót a bajnoki címvédő, Manchester City a Fulham otthonában nyitotta ebben a hazaiaknak sok köszönet nem volt, ugyanis Pep Guardiola csapata simán leléptette a londoni gárdát. 

Fulham – Manchester City (0-2)
Gólszerzők: – ill. B. Silva (5.), Aguero (27.)

Erősen bekezdett a bajnoki címvédő a Fulham otthonában, ugyanis már a 5. percben megvolt aguardiola csapatának az előnye. Ezúttal Bernardo Silva volt az “elkövető” , a portugál válogatott középpályás a 16-osról leadott lövéssel szerezte meg csapatának az előnyt. A folytatásban éledezett a Fulham, ám amikor a City igazán komolyan vette a dolgot, akkor nem sok esélye volt a hazaiaknak. A következő gólnak ismét a vendégek örülhettek, ekkor a gólfelelős Aguero “jelentkezett”. Az argentin klasszisát ismét bizonyította találata. A második játékrészben a játék képe nem sokban változott, amikor de Bruynék igazán akartak akkor helyzetben kerültek, ám ezt nem erőltették, ugyanis a Fulham minimális veszélyt jelentett a kapujukra. A mérkőzés lényegében eldőlt az első félidőben, így maradt a 0-2, mellyel a City újra ott van a tabella élén.

A mérkőzés összefoglalója:

Képek forrása: www.premierleague.com