Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Sorsoltak az U17-es Európa-bajnokságra

Ahogyan beszámoltunk róla, a korosztályos magyar válogatott is ott lesz az idei U17-es Európa-bajnokságon, a minap pedig eldőlt, hogy mely csoportban harcolhat a továbbjutásért nemzeti csapatunk a kontinenstornán…

Az U17-es Európa-bajnokságot május 3-tól 19-ig rendezik meg Írországban, s a magyar válogatott csoportellenfelei között Izland, Portugália és Oroszország csapatait köszönthetjük – mondhatni erős kvartettbe kerültünk.

“Felemás érzéseim vannak, kerülhettünk volna nehezebb csoportba is, de így is nagyon nehéz ellenfeleket kaptunk, köztük két csoportgyőztest. Nagyon nehéz mérkőzések várnak ránk, de nem reménytelen a helyzetünk. Jó felkészülésre és megfelelő hozzáállásra van szükségünk” – nyilatkozta az mlsz.hu-nak Preisinger Sándor szövetségi edző a helyszínen.

Csoportunkból Oroszország a 2006-os és a 2013-as kiírást is megnyerte. Portugália pedig 2003-ban és 2016-ban ért fel a csúcsra – emlékeztet a szövetség.

Az U17-es Európa-bajnokság csoportbeosztása

A-CSOPORT: Írország, Belgium, Csehország, Görögország
B-CSOPORT: Hollandia, Franciaország, Anglia, Svédország
C-CSOPORT: Izland, Portugália, MAGYARORSZÁG, Oroszország
D-CSOPORT: Spanyolország, Olaszország, Németország, Ausztria