Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: meglepetés! Előnyt szerzett a Spurs a City ellen – videóval

A Bajnokok Ligája negyeddöntő körének kedd esti rajtja alkalmával került sor az angol házi csata első felvonására is, melyen a Tottenham gárdája vadonatúj stadionjában látta vendégül a Manchester City sztárcsapatát…

Az esélyesebbnek tartott Manchester City kezdte aktívabban a találkozót, de az első számottevő lehetőség mégis a házigazda Tottenham előtt adódott, bő öt perc után Sissoko bal oldali elfutását követően Alli kapásból, látványos mozdulattal tüzelt jócskán a kapu fölé. Tíz perc elteltével a videóbíró jóvoltából a játékvezető tizenegyest ítélt a Manchester City javára, miután Sterling lövését Rose kézzel blokkolta a büntetőterületen belül, azonban Agüero büntetőjét Lloris bravúrral hárította. Nagyszerű iramban zajlott a találkozó, és egyre veszélyesebb akciókat vezetett a Spurs, Kane közeli lövésénél Ederson óriási védést mutatott be. A félidő második felére egyre inkább kezdte magához ragadni az irányítást a hazai együttes, és a kezdetbeli City-fölény helyett immár a Pochettino-legénység vezette az akciókat, Sterlingék számára pedig kevés teret engedtek. A játékrész hajrájában Eriksen és Rose egyaránt a 16-os előteréből végezhetett el szabadrúgást, de különösebb veszélyt végül egyik sem hordozott magában. Így aztán gól nélküli döntetlen állás mellett mehettek le a szünetre a felek.

A fordulás után az első lehetőség a Man. City előtt adódott, miután Agüero átadása után Sterling tette próbára Lloris képességeit, de a francia kapus ezúttal is kiválóan állta a sarat, majd válaszul a hazai oldalon Son egy távoli lövéssel próbálkozott, amely csak kevéssel kerülte el a City kapuját. A második félidőben megint inkább a City lépett fel kezdeményezőbben, különösen Sterling volt elemében, de mindez a helyzetek számában nem igazán mutatkozott meg. Kisvártatva egy kellemetlen ütközést követően Kane sántikált le a pályáról, a Tottenham gólgyárosa pedig nem is tudta folytatni a játékot, Lucas Moura váltotta őt. Húsz perccel a vége előtt Guardiola is meghúzta az első cseréjét, s a büntetőt rontó Agüerót Jesus váltotta. A hajrában a City tudta fokozni a tempót és többször percekre kapujához szegezték le a londoniakat, akik azonban nagy elánnal álltak a sarat. Sőt, a 78. percben Eriksen tökéletes labdával hozta helyzetbe Son Heung Mint, aki a leshatáron lépett ki, majd az alapvonal előtt megmentett labdával visszafordult és Ederson lába mellett a hálóba lőtt a komplett City-védelem asszisztálásában. Az utolsó percekre játékra jelentkezett Sané és De Bruyne, de a Spurs magabiztosan tartotta távol kapujától az ellenfelét, így egygólos előnyt szerzett magának hazai környezetben a jövőheti visszavágóra.

Tottenham – Manchester City 1-0 (0-0)
Helyszín: Tottenham Hotspur Stadium, London, 60 044 néző Vezette: Björn Kuipers (holland)
Gólszerző: Son (78.) ill.
Sárga lapok: Rose (12.) ill. Laporte (28.), Mahrez (59.)
Kiállítva:ill.

Tottenham: Lloris – Trippier, Alderweireld, Vertonghen, Rose – Sissoko, Winks (Wanyama 81.) – Alli (Llorente 86.), Eriksen, Son – Kane (Lucas Moura 58.). Menedzser: Mauricio Pochettino.

Manchester City: Ederson – Walker, Otamendi, Laporte, Delph – Gündogan, Fernandinho, David Silva (De Bruyne 89.) – Mahrez (Sané 89.), Agüero (Gabriel Jesus 70.), Sterling. Menedzser: Pep Guardiola.

A párharc visszavágóját jövő szerdán rendezik majd az Etihad Stadionban.