Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bundesliga: zsinórban az ötödik vereségét szenvedte el a Hertha

A német élvonalbeli bajnokság 29. fordulójának vasárnapi játéknapján a Dárdai Pál által irányított Hertha BSC kétgólos vereséget szenvedett a Szalai Ádámmal felálló Hoffenheim együttesétől.

A hazaiak az első félóra végén szerezték meg a vezetést, amely után a vendégek magyar vezetőedzője kezdhetett aggódni, hiszen a Hertha úgy vágott neki a hétvégének, hogy az előző négy bajnokiját egyaránt elveszítette. Julian Nagelsmann fiai ráadásul végig veszélyesebben futballoztak a szünetben egygólos előnnyel vonulhattak az öltözőbe. A fővárosiak a második játékrészben sem tudtak felpörögni, a TSG mezőnyfölénye pedig a 76. percben csúcsosodott ki, amikor is megduplázták előnyüket a csereként beálló Reiss Nelson révén ezzel beállítva a végeredményt. A német sajtóban az elmúlt héten többször is cikkeztek Dárdai Pál jövőjéről, az biztos, hogy ez a vereség nem segített a helyzetén.

TSG Hoffenheim Hertha BSC 20 (1-0).
Gólszerzők: Amiri, Nelson.

A forduló további eredményei és programja:

Péntek
Nürnberg 1–1 Schalke

Szombat
Hannover 01 Mönchengladbach
Leipzig 20 Wolfsburg
Stuttgart 01 Leverkusen
Werder 21 Freiburg
Dortmund 21 Mainz

Vasárnap
15:30 Fortuna Düsseldorf – FC Bayern München (Sport 1)
18:00 Eintracht Frankfurt – FC Augsburg (Sport 1)

A bajnokság aktuális állása:

A góllövőlista élmezőnye: