Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Süper Lig: döntetlen a török derbin! – videóval

A botrányos őszi fellépést követően a szezonban másodszor találkozott egymással Isztambul két ádáz riválisa, a bennmaradását stabilizálni kívánó Fenerbahce és a bajnoki címért hajrázó címvédő Galatasaray együttese…

A listavezető Basaksehir szombati veresége után komoly lehetőség mutatkozott a Galatasaray előtt, hogy három pontra faragja lemaradását az éllovas mögött, ehhez “csupán” az ősi rivális Fenerbahce testén keresztül vezetett az út. A mérkőzés természetesen parázs küzdelemben zajlott, és az idegek cseppet sem csillapodtak, amikor az első játékrész végén a játékvezető kiállították a hazai csapatkapitányt egy utolsó emberként elkövetett lerántásért (?).

Az emberelőnyben játszó Galata fölénye a második etap derekánál érett gólra, amikor Mariano bejátszását a nigériai Henry Onyekuru fejelte közelről a hálóba. Mindössze öt percig örülhettek a vendégek, ugyanis a 71. percben a mindössze 19 esztendős macedón tehetség, Elif Elmas mintaszerűen lőtte a léc alá, villámgyorsan kiegyenlítve a találkozó állását. Később pedig hiába nyomott a létszámfölényben játszó bajnokaspiráns, többször nem tudták bevenni a rivális kapuját, így az egy félidőnyi emberelőny sem volt elég Fatih Terim csapatának ahhoz, hogy begyűjtsék a három pontot és valóban kihasználják a listavezető botlását.

Fenerbahce – Galatasaray 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Elmas (71.) ill. Onyekuru (66.)
Kiállítva: Kaldirim (45.) ill.

 

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista élmezőnye