Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PSG: Tuchel kitette Mbappét a keretből!

A Paris Saint-Germain szerda este a Nantes ellen biztosíthatja be bajnoki címét, ám újabb kulcsember hiányzik majd, ugyanis Thomas Tuchel a csapat vezetőedzője kirakta a keretből Kylian Mbappét.

A német szakember azzal magyarázta a fiatal játékos kihagyását, hogy sokat játszott az utóbbi időben, így pihenőre van szüksége. A francia sajtó azonban úgy véli, hogy ez nem fedi teljes mértékben a valóságot. A Lille ellen elszenvedett 5:1-es kudarc után, ugyanis Mbappe kinyitotta a száját, és ez nem tetszett a vezetőedzőnek. A francia gólfelelős arról beszélt, hogy hiába lesznek bajnokok, ha így veszítenek el mérkőzéseket, és ilyen hozásállással futballoznak. – “Ez nem normális! Kezdők módjára kaptunk ki…”

Tuchel egyébként a sok sérültre is panaszkodott nemrégiben, ezért is érdekes, hogy kihagyta most gólfelelősét, amikor Si Maria, Neymar és Cavani sem áll a rendelkezésére. Egy Nantes elleni újabb kudarc érdekes fényben tüntetheti fel Tuchel munkáját és a PSG szezonját, hiszen BL-t idén ismét nem nyertek, ilyen játékosállománnyal és költségvetéssel pedig a bajnoki cím már-már kötelező kategória. Nem lenne egyszerűbb behúzni az aranyérmet (persze ez csak idő kérdése), és utána pihentetni!?

A PSG szerda este 19 órakor lép pályára Nantes-ban, a felsorolt támadók mellett pedig Verratti, Thiago Silva, Meuiner és Bernat sem lesz bevethető sérülés, valamint eltiltás miatt.