Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

El: újra a négy között az Arsenal; Nincs meglepetés Valenciában

Finoman szólva is nyert helyzetből várta a maga visszavágóját az Arsenal, illetve a Valencia együttese is. A londoniak a számukra gyengepontot jelentő idegenbeli visszavágóra, míg a Túria-partiak most a saját közönségük szórakoztatására készültek az Európa-liga negyeddöntőjében.

Nem születetett végül meglepetés Nápolyban. A San Paolo közönsége sem tudott megfelelő pressziót biztosítani a kedvenceinek. Az Arsenal pedig elképesztően gyenge az idei szezonban, ha a vendégeskedéseit nézzük a csapatnak. Azonban Unai Emery mester a lehető legjobbkor rakta össze úgy a csapatot, hogy ne legyen sírás a vége. A Napoli hiába dominálta végig a meccset, a továbbjutás kérdés a 36. percben szinte érezhető módon dőlt el. Alexandre Lacazette talált be, így onnantól kezdve már a hazai továbbjutáshoz négy gólt kellene szereznie az Insigne – Milik páros fémjelezte támadásoknak. Azonban az olasz együttes a szünet után csak egyre görcsösebb lett, így az „Ágyúsok” teljesen megérdemelten, kettős győzelemmel masíroztak az elődöntőbe.

Napoli – Arsenal 0-1 (0-1)
G: – ill. Lacazette (36.)

A meccs összefoglalója:

https://www.youtube.com/watch?v=wwhyAt8PJxA

A Villarealnak különb dolga is akad a mostani idényben annál, minthogy Európában viaskodjon. A „Sárgatengeralattjáró” ugyanis élet-halál harcot vív a bennmaradásért a LaLigában. Bár most éppen a biztonságosnak tűnő 15. pozícióban tanyáznak, ám csak két ponttal előzik meg a kiesőzóna tetejét. A vendégek nem is erőltették túl a dolgot: Carlos Bacca csak padozott végig, míg Santiago Cazorla még csak nevezve sem lett a valenciai visszavágóra.

Az első meccs sima, 3-1-es „Denevér” győzelme után ismét magabiztosan nyertek Marcelino tanítványai: előbb Latorre, majd Dani Parejo találta tette megkérdőjelezhetetlenné a Valencia négy közé jutását. A spanyol együttes ellenfele az elődöntőben, az angol Arsenal lesz.

Valencia – Villareal 2-0 (1-0)
G: Latorre (13.), Parejo (54.), ill. –

A meccs összefoglalója:

https://www.youtube.com/watch?v=bi3fwHWEh4M