Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bundesliga: hozta a kötelezőt a Bayern; gólzáporos kiesési rangadó – videóval

A Bundesliga, vagyis a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 30. fordulójának ma délutáni nyitányán lépett pályára többek között az éllovas Bayern München, amely szűken ugyan, de hozta a kötelezőt a Werder Bremen vendéglátójaként, míg az Augsburg nagy kiütést mért ellenfelére a kiesési rangadón! Eközben a Leverkusen is hozta a kötelezőt, a Mainz pedig ugyancsak hazai pályán tudott győzni.

Szűk, de annál fontosabb sikernek örülhettek a Bayern játékosai (forrás: Bundesliga_DE)

A Bundesliga, vagyis a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 30. fordulójában ma délután kezdődtek meg a küzdelmek, többek között pedig pályán volt a Bayern München, amely a bajnoki címért küzd, a bajorok vendége pedig a Werder Bremen volt. A hazaiak domináltak az első félidőben ugyan, viszont helyzetei voltak a vendégeknek is, gólt viszont a fordulásig nem láthatott a publikum. A második félidőben is közel húsz percig gól, majd az 58. percben begyűjtötte vendég részről második sárga lapját Veljkovic, így nagyobb esélye nyílt a Bayernnek arra, hogy az emberelőnye tudatában betaláljon mai ellenfelének. A 70. percben Müller fejese kis híján be is fért a vendégek kapujába, de a labda kevéssel mellé ment. Öt perccel később viszont már összejött a müncheni gólszerzés, amikor Süle tizenhatos sarkáról leadott lökete védhetetlenül landolt Pavlenka, egyben a Werder Bremen kapujába (1-0). A 79. percben Lewandowski állt közel ahhoz, hogy megduplázza a Bayern előnyét, de a lengyel gólvágó lökete a felső lécen csattant! A 85. minitumban is Lewandowski igyekezett betalálni, de az a próbálkozása pedig fölé ment, majd a ráadás második percében Goretzka lőhetett volna gólt, de a labda kevéssel mellé ment. Így is győzni tudott ugyanakkor a Bayern München, ha még a vártnál kisebb különbséggel is, így megerősítette első helyét a tabellán, de a rivális, szintén a bajnoki címért hajtó Dortmund aktuális fordulóbeli meccse még hátra van.

Bundesliga, 30. forduló
Bayern München – Werder Bremen • 1-0 (0-0)
Gólszerzők: Süle (75.), ill.
Kiállítás: – , ill. Veljkovic (58.)


Ezzel egyidejűleg rendezték meg a Bayer Leverkusen – Nürnberg találkozót is, melynek esélyesei a hazaiak voltak a kiesés ellen menekülő ellenfelükkel szemben. Meglepetésre ezen a meccsen sem született sokáig gól, hiába dominált a hazai gárda, ám megtört a jég a második félidőben, amikor a találkozó 61. percében Brandt szögletét követően Alario volt fejjel eredményes (1-0). A végén be is biztosította győzelmét a Leverkusen, melynek második gólját Volland szerezte, aki az első találatot jegyző Alario passza után volt eredményes a 86. percben (2-0). Ezzel a sikerével a Leverkusen ha ideiglenesen is, de megelőzve a Hoffenheim csapatát a 6. helyen áll.

Bayer Leverkusen – 1. FC Nürnberg • 2-0 (0-0)
Gólszerzők: Alario (61.), Volland (86.), ill.


Kiesési rangadóra is sor került a délután, ugyanis az FC Augsburg vendége a VfB Stuttgart együttese volt. A hazaiak nagyon letarolták soros ellenfelüket! A kiütéses hazai sikert, egyben a gólzáport Khedira nyitotta meg, aki a 11. percben szerzett nagy találatot (1-0), majd 7 perccel később Schmid szöglete után Hahn volt eredményes (2-0). Még félóra sem telt el teljesen, amikor a harmadik augsburgi találat is megszületett, ugyanis a 29. minutumban Richter passza után Max volt eredményes (3-0). Az első félidőben több gól már nem is esett, és hiába volt többet a labda a Stuttgart játékosainál, a hazaiak magabiztosan vezettek a meccs felénél. Majd a fordulást követően sem álltak le az augsburgiak, akik már az 53. percben tovább növelték előnyüket Richter révén, aki korábban egy gólpasszt is kiosztott (4-0), majd az 59. minutumban Max már másodjára vette be a Stuttgart kapuját, ezzel pedig kiütésről beszélhettünk (5-0). De ezzel sem zárult még le a gólzuhatag, hiszen Richter is duplázni tudott, akinek 68. percben szerzett góljával már féltucatnál járt az Augsburg (6-0). Újabb gól már a hátralévő időben nem született, de így is nagy kiütést mért a Stuttgartra az Augsburg csapata, amely újabb sikerével közelebb került ahhoz, hogy bennmaradjon a német élvonalban, míg a VfB továbbra is osztályozós helyen.

FC Augsburg – VfB Stuttgart • 6-0 (3-0)
Gólszerzők: Khedira (11.), Hahn (18.), Max (29., 59.), Richter (53., 68.), ill.


Szintén a fentiekkel egyidejűleg rendezték meg a Mainz – Düsseldorf találkozót, melyen igencsak hamar megszületett a találkozó első gólja, hiszen már az első percben betalált a hazai csapat, miután Onisiwo passzát követően Mateta volt eredményes (1-0). Túlzottan sokat az egyenlítésre sem kellett várni, hiszen a 19. percben Lukebakio vette be a Mainz kapuját (1-1). Az első félidő végén tűnt úgy, hogy újabb gól esik, de hazai részről Latza találatát nem adták meg les miatt, így 1-1-es eredménnyel zárult az első félidő. Az 57. percben Hack kezezése miatt kapott büntetőt a Düsseldorf, ám Lukebakio nem tudta kihasználni ezt a lehetőséget, tizenegyese után a labda a kapufán csattant! Ráadásul a 67. percben a Mainz került újból előnybe, amikor az elején gólpasszt kiosztó Onisiwo vette be a düsseldorfiak kapuját (2-1). A hajrában teljesen eldöntötte a meccset a Mainz, amikor a 87. minutumban Mateta talált be, aki ezzel még duplázott is (3-1). A Mainz ezzel a sikerével egy pontra megközelítette mostani ellenfelét, és mögé lépett, a 11. helyre a tabellán.

Mainz – Fortuna Düsseldorf • 3-1 (1-1)
Gólszerzők: Mateta (1., 87.), Onisiwo (67.), ill. Lukebakio (19.)


A Bundesliga 30. fordulójának hátralévő menetrendje

Ma

18:30 • RB Leipzig – Borussia Mönchengladbach (ÉLŐ – Sport 1)

20:30 • Schalke 04 – Hoffenheim (ÉLŐ – Sport 1)

Vasárnap

15:30 • SC Freiburg – Borussia Dortmund (ÉLŐ – Sport 1)

18:00 • Hertha BSC – Hannover 96 (ÉLŐ – Sport 1)

Hétfő

20:30 • VfL Wolfsburg – Eintracht Franfkurt (ÉLŐ – Sport 1)

A bajnokság jelenlegi állása

A góllövőlista élmezőnye