Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: a Man. City nyerte a forduló rangadóját! – videóval

Rangadóval indult az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 35. fordulója, hiszen a Pep Guardiola vezette Manchester City a Mauricio Pochettino által irányított Tottenhamet fogadta…

A mérkőzés első helyzetére nem kellett túl sokat várni, amit a Tottenham részéről láthattunk. A 3. percben Eriksen passzolt Sonhoz, a dél-koreai támadó kicselezte védőjét, majd ezt követően kapura lőtt. Son ezt kissé kiszorított helyzetben tette meg, így Ederson védeni tudta a Spurs kiválóságának próbálkozását. Ami nem sikerült a Spursnek, az igen a Manchester Citynek, azaz a hazai gárda az első nagy ziccerét rögtön gólra váltotta. Az 5. minutumban egy gyönyörű összjáték után az ifjú Phil Foden bólintott Gazzaniga kapujába, s szerezte meg a vezetést csapatának! A 13. percben egy szépen felépített akció végén Eriksen került helyzetbe a Tottenham oldaláról. Sonhoz hasonlóan a dán sem tökéletes pozícióból lőtt kapura, így Ederson újfent könnyedebben hárított. A 16. minutumban Son kapott remek indítást, ám balszerencséjére Laporte beérte, s szerelni tudta. A 23. percben Foden eresztett meg egy távoli lövést, a kísérletben azonban nem volt elég erő, így Gazzaniga könnyedén védett. Az első félidő hátralevő részében akadtak még lehetőségek a csapatok előtt, de újabb gól/gólok már nem születtek. Ráadásul közben egy érzékeny veszteség érte a Man. Cityt, hiszen De Bruyne a 38. minutumban elhagyta a pályát sérülés miatt, a helyére pedig Fernandinho szállt be. 

A fordulás után gyorsan növelhette volna előnyét a Manchester City. A 49. percben először Sergio Agüero, majd utána Phil Foden próbálkozhatott, de végül egyikük sem tudott a kapuba találni. Az ezt követő közel fél órában aztán kissé visszavettek a csapatok, s ennek köszönhetően nem igazán láthattunk helyzeteket. A következőig egészen a 73. minutumig kellett várni. Ekkor Sané passza után Sterling előtt adódott hatalmas lehetőség, ami végül kimaradt, mivel a közeli lövést Gazzaniga óriási bravúrral védte. Nem sokkal később a Tottenham járt közel a gólszerzéshez Lucas Moura révén. Ederson azonban remekül mozdult ki a kapujából, így hárítani tudta honfitársa kísérletét. A hátralevő részben a City mindent megtett annak érdekében, hogy tartsa az eredményt, azaz az utolsó jó negyed óra nem igazán a szép játékról szólt. Mindent egybe véve megérdemelten gyűjtötte be a három pontot Guardiola csapata!

Manchester City – Tottenham Hotspur 1-0 (1-0)
Helyszín: Etihad Stadion, Manchester; Vezette: M. Oliver
Gólszerzők: Foden(5.) ill.
Kiállítva: ill.

Manchester City: Ederson – Walker, Stones, Laporte, Zinchenko – De Bruyne(Fernandinho 38.), Gündogan, Foden(D. Silva 85.) – B. Silva, Agüero(Sané 65.), Sterling. Menedzser: Pep Guardiola. 

Tottenham Hotspur: Gazzaniga – Foyth, Alderweireld, Sánchez, Vertonghen, Davies – Eriksen, Dier(Wanyama 61.), Dele Alli(Rose 69.) – Son, Lucas Moura. Menedzser: Mauricio Pochettino. 

https://www.youtube.com/watch?v=vg5o3smrxEs