Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: döntetlen Milánóban a forduló rangadóján – videóval

A Serie A 33. fordulójának rangadóján ma este Milánóban az Inter fogadta az AS Roma csapatát. Korán előnybe kerültek a meccsen a fővárosiak, ám a második félidőben pontot tudott menteni a hazai gárda, így döntetlennel zárult a találkozó.

Nem bírt egymással az Inter és az AS Roma (forrás: twitter.com/OfficialAsRoma)

Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, vagyis a Serie A 33. fordulójában ma este nagy rangadót rendeztek meg, hiszen a milánói Inter vendége a fővárosi AS Roma csapata volt. A mérkőzést megelőzően a hazaiak a 3., míg a vendégek az 5. pozíciót foglalták el a tabellán.

Már a 6. percben előnybe kerülhetett volna a római gárda, azonban Kolarov lövése kevéssel Handanovic kapuja mellé ment. Három perccel később a túloldalon Lautaro Martinez fejjel lehetett volna eredményes, ám Mirante kapus a kapufára tudta ütni a labdát!

El Shaarawy révén került előnybe a Roma (forrás: twitter.com/OfficialAsRoma)

Így sem kellett sokat várni arra, hogy, megszülessen a meccs első gólja, ugyanis a 14. percben a vendégek támadója, El Shaarawy vette be az Inter kapuját (0-1). A félidő hajrájában egyenlíthetett volna a milánói gárda, ám Asamoah lövését blokkolni tudták a 42. percben, míg a kipattanót már a következő minutumban lőtte fölé Vecino. Az Inter tovább hajtott az első félidő hajrájában, hiszen a 44. percben D’Ambrosio fejese kevéssel ment mellé. Ezzel lényegében le is zárult az első félidő, melynek során tehát a rómaiak harcoltak ki egygólos előnyt.

A fordulást követően kevéssel növelhette volna előnyét a római klub, de Pellegrini lövése mellé ment az 51. percben.

Perisic (balra) fejjel egyenlített (forrás: twitter.com/Inter)

Majd a 61. minutumban nem a vendégek tudtak újból betalálni, hanem az Inter egyenlített! A hazaiak egalizáló találatnál D’Ambrosio ívelte be a labdát, majd Perisic fejjel volt eredményes (1-1). A 69. minutumban Lautaro Martinez meg is fordította volna az eredményt, de a milánóiak fiatal argentinja fölé lőtte a labdát. Ezután igazán nagy lehetőség már nem alakult ki a hajrájáig, viszont akkor eldönthette volna a meccset a Roma! A ráadás első percében Dzeko passzát követően Kolarov lövését védte bravúrral Handanovic! Hiába dominált, és egyenlített a második félidőben az Inter, megfordítani nem tudta a meccset, így pontosztozkodással zárult a Serie A 33. fordulójának rangadója, mely inkább a hazaiknak nevezhető kedvezőbb eredménynek.

Serie A, 33. forduló
Inter – AS Roma • 1-1 (0-1)
Helyszín: Stadio Giuseppe Meazza, Milánó. Vezette: Marco Guida
Gólszerzők: Perisic (61.), ill.Inter El Shaarawy (14.)
Sárga lapok: Vecino (62.), ill. Cristante (76.), Zaniolo (84.)
Kiállítás:

Inter: Handanovic – D’Ambrosio, de Vrij, Skriniar, Asamoah – Vecino, Borja Valero – Politano (Keita Baldé, 84.), Naingollan (Icardi, 54.), Perisic – Lautaro Martinez (Mario, 79.). Vezetőedző: Luciano Spalletti

AS Roma: Mirante – Florenzi, Fazio, Jesus, Kolarov – Cristante, N’Zonzi – Ünder (Zaniolo, 46.), Pellegrini (Kluivert, 81.), El Shaarawy – Dzeko. Vezetőedző: Claudio Ranieri


 A 33. fordulójának eddigi eredményei

Parma – AC Milan • 1-1 (0-0)

Bologna – Sampdoria • 3-0 (0-0)

Empoli – Spal • 2-4 (1-2)

Cagliari – Frosinone • 1-0 (1-0)

Genoa – Torino • 0-1 (0-0)

Lazio – Chievo • 1-2 (0-0)

Udinese – Sassuolo • 1-1 (0-1)

Juventus – Fiorentina • 2-1 (1-1)

A Serie A 33. fordulójának hátralévő programja

Hétfő

19:00 • Napoli – Atalanta (ÉLŐ – Digi Sport 2)

A bajnokság jelenlegi állása

A góllövőlista élmezőnye