Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Feljutott a szerb első osztályba a délvidéki klub!

A szombati idegenbeli sikerével a szerb másodosztályú bajnokságban (Prva Liga) szereplő délvidéki magyar klub, a Topolya SC fennállása során először kiharcolta a jogot arra, hogy ősztől a szerb Szuperligában szerepelhessen…

A szombati napon a Topolya SC 3-2-es sikert aratott a Bezsanija ellen, ezzel matematikailag is bebiztosította feljutását a szerb másodosztály rájátszásában, miután a bajnokságból az első és a második helyezett csapat ősztől a Szuperligában szerepelhet, a TSC pedig a szombati győzelmének köszönhetően már nem végezhet a másodiknál rosszabb helyen.

Az 1913-ban alapított vajdasági együttes még sohasem szerepelt az élvonalban, már csak ezért is hatalmas teljesítménynek számít a mostani siker.

A következő szezontól tehát a szlovák bajnokságban szereplő, felvidéki FC DAC 1904 és a román élvonalbeli, erdélyi Sepsi OSK mellett immár egy harmadik határon túli, magyar gyökerekkel rendelkező csapatért is szoríthatunk a környező országok első osztályú bajnokságaiban.

A bajnokság aktuális állása