Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Coppa Italia: a Milan otthonában jutott döntőbe a Lazio – videóval

Az Olasz Kupa (Coppa Italia) első elődöntőjének visszavágóját szerda este rendezték meg a San Siróban az AC Milan és a Lazio részvételével, a pikáns párharc első mérkőzése gól nélküli döntetlenre végződött a fővárosban…

A két csapat néhány héttel ezelőtti bajnoki mérkőzése botrányos körülmények között ért véget, melynek hozományaként a mai összecsapás előtti délutánon a Lazio ultrái Benito Mussolinit éltették Milánó városában… Nem éppen nyugodt körülmények közt vette kezdetét a találkozó, melyet hiába kezdtek bátran a vendégek, Milinkovic-Savic személyében egy térdsérülés következtében negyedóra alatt elveszítették egyik alapemberüket. Az első komoly lehetőségre közel félórát kellett várnunk, Calabria kellemetlen átlövésénél azonban Strakosha kapus résen volt. Ennek ellenére a mezőnyben jobbára a Lazio akarata érvényesült, de kevés értékelhető gólhelyzetet tudtak felmutatni. Az első etap hajrájában a Rossonerit is sérülés sújtotta, a védelemből Calabria vált ki, a szünet előtti perceket pedig megnyomta a Lazio, de Correa lövését Reina bravúrral hárította.

A fordulást követően is a rómaiak előtt adódtak a lehetőségek, Leiva kísérleténél azonban Reina ismét állta a sarat. Közel egy óra elteltével góllá érett a vendégek fölénye, és egy villámgyors kontrát Immobile elfutása után Joaquin Correa váltott találatra. Ezzel gyakorlatilag kényszerhelyzetbe sodródott a Milan, hiszen kapott gól esetén nekik győzelem kell a továbbjutáshoz, ezen felbuzdulva Gattuso természetesen röviddel a hátrányba kerülést követően pályára küldte Cutronét. A házigazda több támadást vezetett, de Acerbi vezérletével a Lazio védelme rendkívül biztos lábakon állt, és villámgyors ellentámadásaik révén többször is veszélyeztetni tudtak. Az utolsó negyedórán belül Cutrone fejjel egyenlített volna, de találatát les miatt érvénytelenítették (jogosan). A finisben a milánóiak egyre elkeseredettebb akciókat vezettek a felzárkózás érdekében, azonban erőfeszítéseik nem jártak sikerrel, Immobile pedig a hajrában nem egyszer végképp eldönthette volna a mérkőzést, de a Lazio így is idegenbeli győzelemmel jutott be az Olasz Kupa 2019-es fináléjába.

AC Milan – Lazio 0-1 (0-0)
Helyszín: San Siro, Milánó Vezette: Paolo Mazzoleni
Gólszerzők:ill. Correa (58.)
Sárga lap: Musacchio (70.), Bakayoko (80.) ill. Luiz Felipe (37.), Caicedo (78.)
Kiállítva:ill.

AC Milan: Reina – Musacchio, Caldara (Cutrone 65.), Romagnoli – Calabria (Conti 40.), Kessié, Bakayoko, Laxalt – Suso, Castillejo (Calhanoglu 58.) – Piatek. Vezetőedző: Gennaro Gattuso.

Lazio: Strakosha – Luiz Felipe, Acerbi, Bastos – Romulo, Milinkovic-Savic (Parolo 15.), Lucas Leiva, Luis Alberto (Badelj 85.), Lulic – Correa (Caicedo 75.) – Immobile. Vezetőedző: Simone Inzaghi.

Továbbjutott: a Lazio 1-0-s összesítéssel

A másik ágon holnap este a Fiorentina és az Atalanta küzd a döntőbe jutásért.