Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Man. United: “Pogba? Egy szavát sem hiszem el!”

Az elvágyódó francia klasszis képességeit ugyan senki nem kérdőjelezi meg Manchesterben, a hozzáállását és viselkedését már annál inkább.

(Kép: as.com)

Így van ezzel a Sky Sportsnak nyilatkozó Roy Keane is, aki élő adásban mondta el véleményét a világbajnok középpályásról.

“Egy szavát sem hiszem el! Azt hiszem nincs jelentősége annak amit mond. Ha egy jó csapattárs vagy, akkor fel-alá futsz a pályán, segíteni a társaknak védekezni, támadni. Ehelyett hallottam olyanról, is, hogy Pogba a társainak dobta a haj géljét az Everton elleni meccs után.” – Kezdte az MU korábbi legendás küzdőszelleméről ismert csapatkapitánya.

“Tehetséges játékos, de láthatjuk, hogy nem képes visszafutni védekezni. Érett játékosnak tekinthető, hiszen nagy trófeákat nyert már. De amit látok tőle a pályán, azzal egyáltalán nem mutat példát. A City elleni meccs előtt büszkeségről és küzdőszellemről beszélt. Én semmit nem láttam tőle!” – Így Keane, aki még nyomatékosítani kívánta mondandója egy bizonyos részét.

“Pogba nagyon tehetséges játékos, de a futballban a tehetség önmagában nem elég! Az igazán top-játékosok jobbá teszik a csapatukat. Pogbától ezt nem láthatjuk. Ő saját magának játszik!”