Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Sajtóhír: Az olasz sztárcsapat edzője szezon végén távozik

Borzalmas formában van a csapat, ebből adódóan nem is meglepő a hír. Azonban még sikerülhet odaérni a hőn áhított negyedik helyre.


Olasz sajtóértesülések szerint a szezon végéig maradhat Gennaro Gattuso az AC Milan menedzsere, de az idény befejeztével távoznia kell. Az együttes számára az eddig biztosnak tűnő Bajnokok Ligáját érő helyezése szépen lassan elúszni látszik, már csak a hetedik pozíciót foglalják el, és három pontra vannak a negyedik Atalantától. A piros-feketék az Inter elleni derbi óta, 7 mérkőzésből mindösszesen egy győzelmet arattak, kettő döntetlen, és négy vereség mellett. Ennek apropóján nem is meglepő, hogy Gattusot menesztené a Milan a bajnokság végén. Habár enyhíthetné a vezetők szívfájdalmát, ha sikerülne megkaparintani a Bajnokok Ligája indulást…

Az egykori olasz világbajnok játékos 78 mérkőzésen irányította eddig a piros-feketéket, amelyen 36 győzelem, 22 döntetlen, és 20 vereség a mérlege.