Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB2: Újra az NB1-ben a ZTE! Kiesőjelölt ellen kapott ki a Vasas, elúszott a feljutás?

Hét év után láthatjuk újra a Zalaegerszeg csapatát az NB1-ben, miután idegenben megverték a Cegléd csapatát 2-1-re egy 93. percben szerzett Lesjak góllal. A Vasas a kiesés ellen küzdő Mosonmagyaróvár ellen szenvedett 2-1-es vereséget, míg a Kaposvár fontos három pontot hozott el Balmazújvárosról és a Gyirmót zsinórban ötödik mérkőzésen maradt nyeretlen, ezúttal a Csákvár ellen szereztek csupán egy pontot.

Már csak egy hely kiadó miután hivatalossá vált három fordulóval a vége előtt, hogy a ZTE feljutott az NB1-beA Vasas egy nagyon jó sorozattal jött föl a harmadik helyre, de a mostani vereségük azt jelenti, hogy már négy pont a hátrányuk a második helyen álló Kaposvár ellen három fordulóval a vége előtt. Ráadásul az angyalföldiek visszacsúsztak ezzel a negyedik helyre, mivel a Gyírmót az 1-1-es döntetlenjével megelőzte a Vasast. A győri csapat ennek ellenére továbbra sem lehet elégedett, hiszen már zsinórban az ötödik mérkőzésükön nem tudták begyűjteni a három pontot. A kiesőjelöltek közül egyedül csak a Mosonmagyaróvár szerzett pontot, szám szerint hármat, és ezzel már 31 pontjuk van, ugyanannyi mint a már nem kieső helyen lévő Balmazújvárosnak a 17. helyen.

A bajnokság aktuális állása: