Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: faképnél hagyta a Fradit, riválishoz igazol a légiós

A minap számoltunk be róla, hogy a magyar bajnok Ferencváros csapata a kölcsön után véglegesíteni szeretné soraiban a Sahtar Donyeck játékosát, azonban kiderült, hogy időközben az ukrán szélső a Mol Vidi csapatával állapodott meg…

A hírek szerint a Ferencváros túl sokáig várt, hogy lépésre szánja el magát Ivan Petrjak megtartása ügyében, a székesfehérvári klub pedig már hónapok óta tárgyalt a Sahtar Donyeck vezetőségével és visszautasíthatatlan ajánlatot tettek neki, melyet az ukrán szélső el is fogadott.

Petrjak távozása már olyannyira tényként kezelendő a zöld-fehéreknél, hogy az Újpest elleni derbi alatt az öltözőben a szekrénye már üres volt a 34-es számát pedig áthúzták, és maga Szerhij Rebrov vezetőedző is megerősítette a híreszteléseket:

„A Ferencváros mindent megtett a játékosért, személy szerint én is kint voltam Kijevben, hogy a Sahtarral tárgyalásokat folytassak. Már majdnem úgy tűnt, hogy célegyenesbe érünk, ám tegnap reggel bejelentette a döntését, ami sokként ért engem és a klubot is. Majd a jövő megmutatja, hogy jó vagy rossz döntés volt-e ez.”