Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bakayoko tisztázta helyzetét az afférja után

A játékos közösségi oldalán írta le bővebben, hogy ő miképpen élte meg a helyzetet, ami a televízión keresztül másképp látszódott. 


Tiemoué Bakayoko, az AC Milan középpályása megtagadta a pályára lépést a Bologna elleni mérkőzésen, legalábbis a TV-n keresztül így ítélhettük meg a helyzetet, azonban ő szerinte ez nem másképp történt meg. A francia játékost Biglia sérülése után küldte el melegíteni Gattuso, viszont ő három perc melegítés után visszaült a padra, és a képernyőn látottak alapján úgy tűnt, hogy keresetlen szavakat böktek oda egymásnak az edző és a játékos is. Végül José Mauri állt be csereként Biglia helyére Bakayoko helyett.

“Legutóbb pár héttel ezelőtt nyilatkoztam a sajtónak. Akkor úgy döntöttem, hogy nem mondok semmit, és folytatom a munkát. Viszont a ma este történtek és annak megítélése arra ösztökél, hogy azonnal reagáljak rá, mert nem tudom elfogadni, hogy olyan játékosnak állítsanak be, aki nem tiszteli a klubot és a csapattársait, továbbá megtagadja a pályára lépést, amikor az trénere kéri. Készen álltam úgy is 200 százalékot beleadni, hogy a cserepadon kezdtem. Amikor Lucas küszködött a pályán azt az utasítást kaptam, hogy álljak készen arra az esetre, ha be kell állni. Ennek eleget tettem, és maximum 2-3 percig melegítettem, majd visszatértem a kispadhoz. Úgy gondolom, hogy mindez a 23. és a 26. perc között történt meg. Abban a pillanatban, amikor a padon ültem az edző hirtelen megszólított. Semmi több. Tisztázni szeretném: soha nem tagadtam meg, hogy a kispadról beálljak játszani. Nekem úgy tűnik, hogy a képek önmagukért beszélnek. Csak egyetlen vágyam volt, hogy pályára léphessek és segítsem a csapatomat, ahogy minden alkalommal tettem, és ahogy tenni is fogom egészen a szezon végéig. Forza Milan!” – fejtette ki a középpályás, hogy ő miként élte meg a szituációt.

A Milan 2-1-re megnyerte a mérkőzést a Bolognával szemben, amivel feljöttek a piros-feketék az ötödik helyre, és így még van esélyük a Bajnokok Ligája indulásra. A negyedik helyen álló Atalantához képest három pont a hátrányuk, három fordulóval a bajnokság vége előtt.