Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

FC Barcelona: meg van az első nyári távozó

Hiába a szinte garantálható bajnoki cím, az európai sikertelenség továbbra is inkább negatív kritikákat szül az FC Barcelonával kapcsolatban. Az ESPN értesülései szerint nem cska Ernesto Valverde helye van veszélyben, lévén egyik kedvence is búcsúra kényszerülhet a nyáron.

Ez a bizonyos kedvenc pedig nem más, mint a tavaly januárban szerződtetett Philippe Coutinho. A brazil támadó bár igazolta már, hogy remek játékos, ám igazi pluszt aligha tett hozzá a csapat végső eredményeihez. Az FC Barcelona pedig nem az a fajta klub, amely ne hajolna meg a szurkolók akarata előtt. És bizony a katalán sztárcsapat drukkerei immár egyre kevésbé elnézőek, főleg most, a Liverpool elleni világraszóló Bajnokok Ligája kiesést követően.

Coutinho 2018-ban elképesztő összegért, 135 millió euróért érkezett a Camp Nou-ba, ám ennek az összegnek jó eséllyel még a felét sem kapják vissza a katalánok. A 27. születésnapja felé robogó balszélső szerződése 2023-ig érvényes a LaLiga éllovasával.