NBI: kiesett a Haladás, biztos bennmaradó a Puskás és a Paks!

Németh Boldizsár
Németh Boldizsár
újságíró, 2019 május 11. 19:37

Vereséget szenvedett az OTP Bank Liga 32. fordulójában a Horváth Ferenc vezette Haladás a Kuttor Attila által irányított Mezőkövesd vendégeként, s ezzel eldőlt, hogy a szombathelyi alakulat 11 év után búcsúzik az élvonaltól. A Paks és a Puskás egyaránt nyerni tudott, így az is biztossá vált, a két csapat a következő szezonban is az NBI mezőnyét fogja erősíteni. 

Nem unatkoztak a drukkerek a Budapest Honvéd – Diósgyőr mérkőzésen, hiszen a két csapat fejenként négy-négy gólt hozott össze. Emellett fordulatokban sem volt hiány, hiszen a hazaiak kétszer is megszerezték a vezetést, míg a vendégek többször is felálltak a padlóról, ráadásul a DVTK egy alkalommal fordítani is tudott. A Honvéd a 18. percében Kamber révén jutott előnybe, majd a 39. minutumban Danilo találatával kétgólosra nőtt a két csapat közti különbség. A DVTK még a legjobbkor szépített, a 41. percben Prosser volt eredményes. A fordulást követően nem maradt el a gólzápor, emellett a Diósgyőr Vernes révén gyorsan egyenlített, ráadásul a 61. minutumban a vezetést is megszerezte a kiesés ellen harcoló klub. Sokáig nem örülhettek a vendégek, mivel a 71. percben N’Gog góljával egyenlített a Honvéd, majd a 78. minutumban Lovric újra előnybe juttatta a hazaiakat. A 84. percben Vernes révén ismét egalizált a DVTK, de a fordítás már nem jött össze a vendégek számára. 

Budapest Honvéd – Diósgyőri VTK 4-4 (2-1)
Gólszerzők:
Kamber(18.), Danilo(39.), N’Gog(71.), Lovric(78.) ill. Prosser(41.), Vernes(49., 61., 84.)

Ismét kikapott az MTK Budapest, így a fővárosi alakulat visszacsúszott a kiesést érő 11. helyre! Lucsánszky Tamás csapata a 23. percben ugyan Diallo góljával megszerezte a vezetést, de Huszti Szabolcs büntetőjével a MOL Vidi már a 31. minutumban egyenlíteni tudott. A fordulást követően előnyben jutott a hazai gárda, a 64. percben Nikolov volt eredményes. A 78. minutumban megpecsételődött az MTK sorsa, ugyanis a játékvezető kiállította Baki Ákost. A 87. percben Nego gyakorlatilag eldöntötte a találkozót, igaz a 89. minutumban Kulcsár Tamás szépíteni tudott, de két perccel később Kovács István ismét kétgólosra növelte a Vidi előnyét! 

MOL Vidi FC – MTK Budapest 4-2 (1-1)
Gólszerzők:
Huszti(31.), Nikolov(64.), Nego(87.), Kovács(90+1.) ill. Diallo(23.), Kulcsár(89.)
Kiállítva: ill. Baki(78.)

Kikapott, s ezzel is búcsút inthetnek az NBI-nek a Haladás, amely 11 éven keresztül szerepelt megszakítás nélkül a magyar élvonalban! Az elmúlt esztendőkben ugyan akadtak már nagyobb gondjai a csapatnak, de többnyire stabil tagja volt az élvonalnak jó néhány szezonon át a vasi alakulat. Az elmúlt fordulókban összekapta magát Horváth Ferenc legénysége, s néha úgy tűnt, csodával akár sikerülhet a bennmaradás. Mezőkövesden azonban végleg megpecsételődött a klub sorsa, ugyanis a 65. percben a félidőben csereként beállt Moutari megszerezte a vezetést, s egyben a találkozó egyetlen gólját!

Mezőkövesd – Szombathelyi Haladás 1-0 (0-0)
Gólszerzők:
Moutari(65.) ill.

Győzött, s ezzel biztosan az NBI mezőnyének tagja lesz a következő szezonban is a Csertői Aurél vezette Paks, amely kiesés rangadót nyert a Kisvárda ellen! Az ősszel még nagyon magabiztos Paks a szezon második felére nagyon visszaesett, s így a veszélyzónába került az atomvárosi alakulat. Az MTK elleni győzelemnek, a szombathelyi pontszerzésnek és a mai Kisvárdával szembeni sikernek köszönhetően viszont eldőlt, hogy biztosan az élvonalban marad a Paks! A csapat és a mérkőzés egyetlen gólját egyébként Könyves Norbert szerezte a 73. percben. 

Paks – Kisvárda 1-0 (0-0)
Gólszerzők:
Könyves(73.) ill.

A Pakshoz hasonlóan szintén nem lesz izgulni valója a Puskás Akadémiának, amely ebben a szezonban sem tudott stabil tagja lenni az NBI mezőnyének. Komjáti András ideiglenes kinevezésével azonban javuló tendenciát kezdett mutatni a felcsúti klub, így az utolsó mérkőzéseken rendre pontot/pontokat tudott szerezni a csapat. Az Újpest elleni győzelemnek köszönhetően pedig végleg bebiztosította helyét az élvonalban a Puskás, a mindent eldöntő gólt az 57. percben Knezevic szerezte! 

Újpest – Puskás Akadémia 0-1 (0-0)
Gólszerzők: – ill.
Knezevic(57.)