Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PSG: 210 millióért vásárolnának a Realtól? – Sajtóhír

A francia La Parisien meglepő beszámolóval állt elő. A neves francia napilap szerint az alábbi képen látható mindhárom Real-játékost vinné a Paris Saint-Germain a nyáron.

(Kép: as.com)

Toni Kroos, Gareth Bale és Ico az érintettek, akikért több mint 200 millió eurót is kész áldozni a PSG.

A Le Parisien úgy fogalmaz, hogy a párizsiak az új szezonban mindent egy lapra feltéve harcba szállnak majd a hőn áhított európai sikerért, így komoly ambícióik lesznek az átigazolási piacon.

A 80 millióra taksált Kroos, a német középpályásnál 10-zel olcsóbb Bale, és a 60 millió eurós Isco (az összegek a transfermarkt.de becsült értékei – a szerk.) egyébként finoman szólva sem életük szezonját futották a Real Madridnál, és már mindhármuk esetében hallani arról, hogy távozhatnak a blancóktól.

Pont erre hívja fel a figyelmet a Le Parisien is, miért ne vezethetne mindhárom futballista útja a francia fővárosba?!