NB I: a Debrecen ért oda a harmadik helyre – eredmények

F. Ádám
F. Ádám
újságíró, 2019 május 19. 18:57

Vasárnap délután játszották le az NB I utolsó, 33. fordulójának valamennyi mérkőzését, és az egymással párhuzamosan rendezett mérkőzések végére választ kaphatunk a harmadik helyezett, valamint a másik kieső kilétére is…

A Debrecen csapata rendkívül magabiztos hazai győzelemmel biztosította be az Európa-liga-selejtezőt jelentő harmadik helyét, miután egy félidő alatt leiskolázta a Paks együttesét, a szezont rendkívül mérsékelten befejező Újpest pedig még a negyedik helyet is elvesztette újabb vereségével, így lemaradt a nemzetközi szereplésről.

Az utolsó előtti helyen tanyázó MTK Budapest csapata a második félidő nagy részét emberhátrányban játszva, büntetőt hibázva kapott ki a végére rendkívül simán a Honvéd ellen a fővárosi rangadón, így a kék-fehérek egy év után azonnal visszatérhetnek a másodosztályba, miután egészen csapnivaló tavaszt produkáltak az élvonalban.

A Diósgyőr és a Kisvárda egyaránt otthon tartotta a három pontot a maga mérkőzésén, de az MTK vereségével automatikusan biztosították bennmaradásukat.

Debrecen – Paks 4-1 (3-1)
Gólszerzők: Szécsi (18., 33.), Bódi (23.), Tőzsér (52. – büntetőből) ill. Cseke (30.)

Diósgyőr – Újpest 3-0 (1-0)
Gólszerzők: Tajti (36.), Korbély (81.), Hasani (90+1.) ill.
Kiállítva:ill. Solomon (79.)

Haladás – MOL Vidi 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Priskin (67.) ill. Németh M. (80. – öngól)

Kisvárda – Mezőkövesd 2-1 (1-0)
Gólszerzők: Tsoukalas (25., 58.) ill. Dragóner (86.)

MTK Budapest – Honvéd 1-4 (1-1)
Gólszerzők: Lencse (21.) ill. Holender (20.), Kamber (53.), N’Gog (76., 90+2.)
Kiállítva: Kanta (47.) ill.

Puskás Akadémia – Ferencváros 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Nagy Zs. (52.) ill. Lanzafame (60. – büntetőből)

A bajnokság végeredménye

A góllövőlista élmezőnye