Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Pogba hamarosan jelzi klubjának a döntését – sajtóhír

Az aktuális angol lapértesülések szerint Paul Pogba hamarosan hivatalos formában is be fogja nyújtani távozási szándékát a Manchester United felé, ugyanis a világbajnok középpályás a következő szezontól mindenképpen a Real Madrid játékosa szeretne lenni…

A The Sun információi szerint a Real Madrid együttesénél már ugyancsak erre várnak, hogy Paul Pogba az eladását kérje a “Vörös Ördögöknél”, és ezt követően a “blancók” boldogan kezdeményeznének tárgyalásokat a megvásárlásáról.

A “királyi gárda” élére kinevezett Zinedine Zidane tárt karokkal várná a “királyiakhoz” Paul Pogbát, aki a közelmúltban kijelentette, nagy álma lenne egyszer Madridban játszani. Természetesen a világsajtónak több sem kellett, máris összeboronálták a világbajnok középpályást a “blancókkal”, így már szinte naponta olvashatunk arról, hogy a spanyol gárda mennyire szívesen látná őt soraiban, ám jelen állás szerint mégis úgy tűnhet, hogy elállnak az esetleges megvásárlásától.

A 26 esztendős középpályás a nemrég befejeződött idényben 13 bajnokin és két BL-mérkőzésen volt eredményes, hullámzó formája és általános magatartása miatt azonban rengeteg kritika érte őt, és állítólag már a MU is szeretne mielőbb túladni rajta, így hamarosan akár végleg megpecsételődhet a sorsa…