Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: nagyon könnyen győzte le a Napoli az Intert – videóval

Az olasz bajnokság, azaz a Serie A utolsó előtti fordulójában a Napoli az Inter fogadta. Már az első félidőben megszerezték a vezetést, majd ezt az előnyt a másodikban szépen növelték is. Az Inter csak egy büntetőből tudott szépíteni, a vereséggel pedig nem tudták megelőzni a döntetlenező Atalantát a tabellán. 

Forrás: AFP

Jobban játszott a Napoli az Internél, és elég hamar, már a 16. percben megszerezték a vezetést Zielinski fantasztikus, távoli bombájával. Az Inter is próbálkozott a támadásokkal, de ezek elég pontatlanok voltak. A 38. percben Perisic labdája jut el Lautaróhoz a tizenhatoson belül, aki lőtt is, de Karnezisz védeni tud. A 40. percben Nainggolan eresztett el egy lövést nagyjából 22 méterről, de a labda bő egy méterrel a baloldali léc mellé ment. A 43. percben Callejon viszont majdnem 2-0-ra változatta a meccs állását, miután Miliktől elé pattan a labda, de végül nem találta el a kaput.

A második félidőben még jobban játszott a Napoli, és bár a játékrész elején két nagyobb hazai helyzeten kívül nem sok minde történik, a 61. percben mégis növelni tudták az előnyüket. Callejon ívelte be a labdát Mertens elé, aki lendületből túlugorja a védőjét, majd 6 méterről a hálóba fejelt. A Napoli ezután nagyon belelendült, és a 71. percben mér három gólnál jártak. Milik lövését ütötte ki Handanovic, ami így épp Malcuit el került, aki Fabián Ruiz elé passzolt, ő pedig nyolc méterről az üres kapuba lőtt. A 79. percben már a negyedik gól is érkezett, ami Ruiz duplája is volt egyben, miután egy becsúszó Inter-játékos érkezése előtt a rövid felső sarokba lövi a labdát. Itt azonban még nem volt vége a meccsnek, mivel a 81. percben büntetőhöz jutott az Inter. Icardi állt a labda mögé, és magabiztosan értékesítette is a lehetőséget, így szépítve csapatának. A Napoli már nem lőtt több gólt, ahogy az Inter sem, így a lefújásnál is maradt a 4-1-es eredmény.

Napoli – Inter: 4-1 (1-0)
Gólszerzők: Zielinski (16.), Mertens (61.), Ruiz (71. 79.) ill. Icardi (81. – büntetőből)
Sárga lap: Koulibaly (9.), Allan (49.), Ghoulam (90+2.) ill. Nainggolan (48.)
Kiállítás: – ill. –

https://www.youtube.com/watch?v=aTl7yiM5PVk

A forduló korábbi eredményei:

Az olasz bajnokság jelenlegi állása:

A góllövőlista jelenlegi élmezőnye: