Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Chelsea: teljes a bizonytalanság a világbajnok csatár körül!

A legfrissebb hírek továbbra is arról szólnak, hogy az átigazolási tilalommal sújtott Chelsea büszkén őrZI TApasztalt, világ-, és Európa-bajnok játékosokkal teli keretét. Állítólag a londoniak a lassan veterán korba érő Olivier Giroud-t is megtartanák.

Olivier Giroud tavaly télen, meglehetősen kényszeredetten igazolt az Arsenaltól a városi rivális Chelsea-hez. A francia támadó ugyan az elmúlt másfél szezonban egyáltalán nem számított a „Kékek” legfőbb gólvágójának, mégis fontos tagja a keretnek. Az idén ősszel már 33 éves légiós főleg az Európa-ligában számított alapembernek, a bajnokságban jobbára csereként próbált segíteni a végül harmadik helyig jutó Chelsea-nek. Giroud idei mérlege: 44 meccsen 12 gól és 8 gólpassz.

A Chelsea idén nyáron, és majd januárban sem igazolhat új játékosokat, ezért még az olyan veteránokra is szüksége lehet, mint cikkünk hőse. Azonban a chambéry-i születésű csillagnak június 30-ával lejár a szerződése. Igaz, ez a lejáró kontraktus közös megegyezés alapján egy további idénnyel meghosszabbítható. Egyelőre pedig a tárgyalási folyamatokról semmi hír. Menjen, vagy maradjon?