Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Korábbi Chelsea-játékos lett Skócia új szövetségi kapitánya! – hivatalos

A skót labdarúgó-szövetség (SFA) hivatalos honlapján keresztül számolt be arról, hogy a hazai bajnokság legjobb edzőjének választotta Steve Clarke lett a nemzeti csapat új szövetségi kapitánya…

Steve Clarke lett a skót válogatott új szövetségi kapitánya, akit a 2018/2019-es idény legjobb menedzserének választottak meg a hazai bajnokságban. A tapasztalt szakember a Kilmarnock éléről távozott a nemzeti csapat kedvéért, melyet a rendkívül előkelő 3. helyre vezetett a skót ligában. A szövetség három évre szóló szerződést kötött vele. 

Steve Clarke profi pályafutása folyamán 1982-1987-ig a St. Mirren színeiben rúgta a bőrt, majd 1987-1998-ig a Chelsea futballistája volt. A londoni kékeknél több sikerben is része volt, hiszen nyert többek között FA-kupát és KEK-et is. Visszavonulását követően rögtön edzőnek állt. Hosszú éveken át segítőként tevékenykedett Clarke, aki olyan remek szakemberek mellett dolgozott mint Sir Bobby Robson, José Mourinho és Rafa Benítez. Első igazán komoly megbízatását a West Bromtól kapta meg, majd később a Readinget is irányította. Utána ismét egy ideig segítőként dolgozott, majd 2017 októberében jött a Kilmarnock megkeresése, ahol közel két nagyon szép évet töltött el.