Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bemutatta új igazolását a Chelsea

A Premier League-ben szereplő Chelsea csapata még januárban jelentette be, hogy leigazolják a Borussia Dortmundból Christian Pulisicet, aki most megérkezett Londonba.

Forrás: Chelsea Twitter

Christian Pulisic érkezését januárban jelentette be a Chelsea. Az amerikai válogatott szélsőt 64 millió euróért szerződtették az angolok a Borussia Dortmund csapatától, ahol a szezon második felét még kölcsönben töltötte. Pulisic 2024-ig írt alá a Stamford Bridge-n, és mivel eddig még Németországban játszott, mostanáig kellett várniuk a hivatalos bemutatással.

A 20 éves szélső 2015-ben igazolt a BVB-hez, és akkor még az U17-es csapatban játszott. A londoni bemutatásakor elmondta, hogy mindig is Európában képzelte el a profi karrierjét, és bár jól érezte magát Dortmundban, az álma mindig az volt, hogy a Premier League-ben focizhasson.

“Gyerekkoromban mindig Premier League mérkőzéseket néztem az édesapámmal, és már akkor tudtam, hogy nekem ott a helyem. Mindig is Európában akartam futballozni, azon belül pedig Angliában. Aztán 15 évesen Dortmundba jöttem, ahol nagyon jól éreztem magam, de épp most volt itt az ideje a váltásnak. A Premier League a legnagyobb állomás egy játékos karrierjében, és egész hihetetlen, hogy ennek én is a részese lehetek, és bizonyítani akarok, hogy itt a helyem.”

Pulisic 127 mérkőzésen lépett pályára a Borussia Dortmund felnőtt csapatában, ezeken pedig 19 gólt és 26 gólpasszt jegyzett.